Pesti Srácok

400 éve halt meg Cervantes - Ünnepel a világ

Világszerte eddig 229 rendezvény került be abba a hivatalos programba, amelyet a világhírű spanyol író, Miguel de Cervantes halálának 400. évfordulója alkalmából támogat a spanyol állam - közölte az emlékév programját jóváhagyó bizottság kedden Madridban, miután véglegesítette a márciusban kezdődő események listáját.

MTI

A tájékoztatás szerint a spanyol állam az évfordulós rendezvényeket összesen 4 millió euró (1,2 milliárd forint) értékben támogatja. Minden kulturális műfajban megidézik a Don Quijote szerzőjének alakját: színházi előadások, filmek, koncertek, irodalmi estek, kiállítások szólnak majd Cervantesről egészen 2017 júliusáig. Az évfordulós események sora március 2-án kezdődik a Miguel de Cervantes, élőből legendává című kiállítással a spanyol nemzeti könyvtárban Madridban, és amelynek megnyitóján várhatóan részt vesz a királyi pár is.

Április 23-án, Cervantes halálának hivatalos évfordulóján, amely Spanyolországban egyben a könyv napja is, folytatják azt az idén 20 éves hagyományt, hogy két napon át megszakítás nélkül olvasnak fel a Don Quijotéból. Aznap adják át a spanyol nyelvű irodalom legrangosabb elismerését, a Cervantes-díjat, a gálára ezúttal az eddigi győztesek is meghívást kaptak. A spanyol nemzeti balett színre viszi a Don Quijotét, a spanyolországi turné után Mexikóban és az Egyesült Államokban is bemutatják a darabot, amellyel New Yorkban a Lincoln Centerben vendégszerepelnek.

Spanyolország együttműködik az Egyesült Királysággal is, ahol William Shakespeare halálának 400 évfordulójára emlékeznek. A dél-európai országban két nemzetközi konferenciát is tartanak a két világhírű szerző munkásságáról.
A Cervantes Intézet a világ több mint nyolcvan városában, köztük Budapesten is működő oktatási és kulturális központjaiban szervez programokat a jubileum alkalmából.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.