Pesti Srácok

A fiatalok felé nyit az Erkel Színházban a Bohémélet 2.0

Elsősorban a fiatal közönséget próbálja megszólítani az Erkel Színházban február 19-én bemutatandó Bohémélet 2.0, Puccini klasszikusának modern, 21. századi környezetben játszódó új rendezése - hangsúlyozta Anger Ferenc, a Magyar Állami Operaház művészeti igazgatója.

MTI

Anger Ferenc kiemelte, hogy a Bohémélet Nádasdy Kálmán-féle rendezése, amely 1937 óta van az Operaház műsorán - és ezzel a világ legrégebb óta futó Bohémélet-rendezésének számít -, továbbra is színpadon marad; ahogy a közönség már megszokhatta, mindig karácsony környékén tűzik műsorra az Operaházban.

PestiSracok facebook image

A Damiano Michieletto rendezte Bohémélet 2.0 belépésével a világon egyedülálló módon két változatban fog futni ugyanaz az opera egy intézményen belül - tette hozzá. Anger Ferenc kitért arra is, hogy Michieletto eredetileg 2012-ben Salzburgban bemutatott rendezése a bemutatót követően mindössze négy alkalommal lesz műsoron, a következő évadban azonban bekerül az OperaKaland programsorozatba, amely középiskolás fiatalokkal igyekszik megismertetni az opera műfaját. Mint megjegyezte, az Operaház az utóbbi néhány évben erőteljesen nyit a fiatalok és a gyerekek felé.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.