Pesti Srácok

A Szárnyas Sárkány utcaszínházi fesztivál új szervezőt kap

Új rendezője lesz a Szárnyas Sárkány Nemzetközi Utcaszínházi Fesztiválnak az idei évtől: az Európa-szerte ismert háromnapos kulturális esemény szervezését a nyírségi város önkormányzata vette át a magánvállalkozásként működő fesztiváli művészeti tanácstól.

MTI

Dózsa György, a korábbi fesztiváligazgató szerdán közleményben tudatta: a helyhatóság megvásárolta a rendezési jogot, és saját kulturális kft.-je már szervezi is a következő fesztivált, amely július 8-10. között lesz. Máté Antal hozzáfűzte, hogy a pályázati lehetőségek szűkülése miatt az utóbbi években a nyírbátori önkormányzat volt az egyetlen támogatója az utcaszínházi fesztiválnak. Emiatt finanszírozási nehézségek is adódtak, nem egy esetben utólag kellett korrigálni, növelni a támogatási összeget.

PestiSracok facebook image


A jövőben - folytatta Máté Antal - az önkormányzat 5 milliárdos éves költségvetéséből megfelelően tudja finanszírozni a rendezési kiadásokat, stabillá téve a fesztivál anyagi hátterét. A polgármester fontosnak tartotta kiemelni, hogy a korábbi fesztiváligazgató továbbra is részt vesz a szakmai munkában, segíti a szervezést. Dózsa György szerint a magánvállalkozásban működő négytagú fesztiválművészeti tanácstól "felelőtlen lépés, több mint kockázatos lett volna a gyakorlatilag veszteséges fesztivál rendezésének további vállalása".

Hozzátette: 23 éven át rendezték a fesztivált, a szakma által is elismert kulturális seregszemlét szerveztek, amely 2009-ben a Magyar Fesztivál Szövetség Kiváló művészeti fesztivál elnevezésű minősítését is kiérdemelte. A múlt évben a Euronews európai hírtelevízió forgatócsoportja is ott volt a nyírbátori rendezvényen, a fesztivál programjáról 17 nyelven számolt be a tévé. A 23 év alatt 450 társulattól több mint ezer produkciót láthatott a nyírbátori Szárnyas Sárkány Nemzetközi Utcaszínházi fesztivál soktízezres nézőserege.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.