Pesti Srácok

Amen-visszatérés arany- és platinalemezzel

Aranylemez lett az Amen együttes 17 év után, tavaly decemberben kiadott új nagylemeze, a Fénykor. A zenekar januárban megjelent maxi CD-je pedig platinalemez lett, és közel került a dupla platina státuszhoz.

061.hu

PestiSracok facebook image

A Patmos Records szervezésében a Fénykor album dalait a nyolcvanas évek ikonikus együttesei, a Neurotic és az Európa Kiadó egykori tagjaiból 1987-ben alakult Amen a Hit Csarnokban mutatta be január végén 8000 ember előtt, köztük rengeteg fiatal rajongójuk előtt egy óriási hangulatú, teltházas, közel háromórás koncerten. A Pajor Tamás vezette zenekar vendégeként Röhrig Géza, az Oscar-díjra jelölt, Arany Glóbusz díjas Saul fia főszereplője, és a többek között a Karthago és az East együttesből és a Takáts Tamás Dirty Blues Bandből ismert Takáts Tamás is színpadra lépett. A Fénykor és a lemezbemutató koncert az Amen egészen kivételesen sokszínű pályafutásának szintézise, amelyből nem hiányzik sem Pajor Tamás pályafutásának utolsó éveit jellemző, hazai slam poetry élvonalát képviselő „szózene” és elektronikus zenei irány, mint ahogy a korai Amen rockra, rythm and bluesra, funkyra és rapre épülő stílusa sem.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.