Pesti Srácok

Bucsi Réka LOVE című filmjének világpremierje a Berlinalén

Nagy sikerrel megtartották Bucsi Réka LOVE (Szerelem) című animációs rövidfilmjének világpremierjét hétfőn késő este a 66. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén.

MTI

A 14 perces alkotás valamikor a jövőben, a jelenben vagy régen, egy messzi-messzi galaxisban játszódik, amelynek egyik bolygójára becsapódik egy zöld üstökös, és minden megváltozik. A munka három fejezetre tagolódik, amelyek sorrendben a vágyakozás, a szerelem és a magány címet viselik, és különböző teremtmények átváltozásán keresztül mutatják be ezen érzések hatását.

PestiSracok facebook image

A szerelem szó angol megfelelője, a Love annyira ismert, hogy már nem is szó, hanem kép, ezt mutatja, hogy a betűsor jelentését az is érti, aki nem tud olvasni - mondta a teltházas vetítés után tartott rövid beszélgetésen Bucsi Réka. Hozzátette, hogy alkotásával egy közeget, atmoszférát akart teremteni, amely át tudja adni a szerelem folyamatának érzéseit párbeszédek és karakterek nélkül, az "anyag változása" révén.

Bucsi Réka eddigi munkáihoz klasszikus zeneműveket alkalmazott, most először dolgozott együtt zeneszerzővel -David Kamp német hangtervező-zeneszerzővel. Hozzátette, hogy nemcsak a LOVE készítése idején volt szerelmes, hanem mindig az. Bucsi Réka előző, Symphony No.42 című rajzanimációja is a Berlinalén debütált. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) animáció tanszékén készített diplomamunka a 2014-es berlini szemle után több mint 50 nemzetközi fesztiválon aratott sikert, beválogatták a tavalyi Sundance Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába is, és bejutott a legjobb kilenc rövid animációs film közé, amelyek közül végül a kategória Oscar-jelöltjeit kiválasztották.

A LOVE magyar-francia koprodukció, a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programja, valamint a francia állami filmalap (CNC) és az ARTE televízió támogatásával készült. Magyarországi gyártója a Boddah, amelynek Bucsi Réka és Osváth Gábor producer mellett Rév Marcell és Szimler Bálint a tagjai. A Berlinale a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja, a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás mustrák sorában. Idén két magyar alkotást hívtak meg, a LOVE mellett Fliegauf Bence Liliom ösvény című játékfilmjét, amelynek világpremierjét a formabontó, kísérleti alkotásokat felvonultató Forum nevű szekcióban tartották szombaton. A fesztivál február 21-ig tart.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.