Pesti Srácok

Szinetár Miklós új könyvet írt

Hétfőn mutatják be Szinetár Miklós Senki többet? Pályázat harmadszor című új kötetét, melyben mester és tanítványa folytatja azt a színházról, operáról és az életről szóló eszmecserét, amelyet a Pályázat, valamint A második pályázat című könyvekben elkezdett. A levelezőkötetről Veiszer Alinda újságíró beszélget Szinetár Miklóssal hétfőn, a szerző születésnapján 18 órakor a budapesti Alexandra Irodalmi Kávéházban.

MTI

A sorozat harmadik, egyben záró kötetében Szinetár Miklós saját életéből vett valós eseményeket ír meg. A tanítvány alakját sok növendékből gyúrta össze a szerző. Történetük azzal folytatódik, hogy a tanítvány, János elnyeri a színházigazgatói állást, megszólalásaiból az is kiderül, mit tenne, mit gondolna Szinetár Miklós, ha most lenne negyvenéves. Szinetár Miklós Pályázat című levélregénye 2012-ben jelent meg az Európa Könyvkiadónál. "A könyv a tanár úr ifjúkori generációjának és mai önmagának levélváltása; egyfelől útkeresés, másfelől parainézis, ars poetica. A levelezésben szó esett szakmáról, generációkról, vezetőkről és beosztottakról, életformákról, utazásról, ünnepekről és hétköznapokról" - idézik fel a kiadó ajánlójában.

Az első kötetet követte A második pályázat, amely ennek a levélben zajló párbeszédnek a folytatása. "Levelezőpartnerem, János alakja sok mindenkiből lett összegyúrva. Növendékeimből. meg belőlem is, mert ez a János olyasmiket mondott meg képviselt, amiket én is mondanék ma, ha negyven évvel fiatalabb volnék. A könyvet sokan elolvasták, és biztattak, hogy folytassam. Vállalom, mert vannak még gondolataim, újabb tapasztalataim, és van néhány történetem, ami tanulságos lehet" - idézik az ajánlóban Szinetár Miklós könyvhöz írt fülszövegét.

Szinetár Miklós nemzetközileg elismert, Kossuth-díjas rendező, professor emeritus, évtizedekig tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A magyar televíziózás fénykorának meghatározó személyisége - 1962-től az Magyar Televízió főrendezője, majd művészeti igazgatója, aztán elnökhelyettese -, a Petőfi Színház művészeti vezetője, majd az Operettszínház igazgatója, később a Magyar Állami Operaház főigazgatója volt - olvasható a könyvajánlóhoz fűzött rövid életrajzban.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.