Pesti Srácok

A hitelességre törekedtek az új Ben Hur forgatásán

Augusztusban mutatják be a Ben Hur című filmklasszikus új feldolgozását, amelynek főszereplője, John Huston szerint a forgatáson igyekeztek minél több jelenetben kerülni a speciális effektusokat és a hiteles ábrázolásra törekedtek.

MTI

Huston a Büszkeség és balítélet meg a zombik című új filmje észak-amerikai bemutatója után beszélt a Ben Hur forgatásáról. Elmondta, hogy a közelmúltban látta a filmeposz első vágott változatát, de hiába szerepelt benne, őt is magával ragadta, amit látott. A Ben Hur forgatásán 1959-ben William Wyler a tömegjelenetekben mintegy tízezer statisztával és több ezernyi állattal dolgozott. Az új feldolgozásnál már a filmesek rendelkezésére állt a fejlett technológia, de Huston szerint csak nagyon indokolt esetben vetették be a speciális effektusokat.

PestiSracok facebook image

"Mindannyian arra törekedtünk, hogy minél kevesebb CGI-t (számítógéppel generált képet) használjunk olyan pillanatokban, amikor arra nem volt szükség" - mesélte a Charlton Heston egykori nagy szerepét alakító színész.
Felidézte, hogy a híres kocsiversenyen két hónapon át heti hat napot dolgoztak. "Nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy olyan valóságosnak tűnjön és olyan lebilincselő legyen, amilyen csak lehet, hiszen mindenkinek a kocsiversenyes jelenet jár a fejében, ha a Ben Hurra gondol" - hangoztatta.

A Timur Bekmambetov rendezésében készülő film forgatása tavaly télen kezdődött a dél-olaszországi Matera város barlanglakásokból álló ősi negyedében. A Ben Hur hercegi palotájának belsejében és környékén játszódó első jeleneteket a basilicatai város világörökségi védelem alatt ősi negyedében, Sassi di Materában vették fel, később a római Cinecitta stúdióban is dolgozott a stáb. A 11 Oscar-díjjal jutalmazott klasszikus filmeposz új feldolgozásában Messalát, Ben Hur egykori barátját Toby Kebbel, Ilderimet Morgan Freeman, Estert Nazadin Boniadi játssza. A Ben Hur augusztus 12-én debütál az észak-amerikai mozikban.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.