Pesti Srácok

Ma van a magyar rejtvényfejtők napja

Háromórás fejtőversenyt szervez a Rejtvényfejtők Országos Egyesülete (ROE) vasárnap, a magyar rejtvényfejtők napja alkalmából.

MTI

Szalay Dénes, az egyesület elnöke elmondta: az egyesület kezdeményezésére az oktatási és kulturális miniszter 2007-ben járult hozzá, hogy minden év február 3-át - a Füles című lap első száma megjelenésének napját - a magyar rejtvényfejtők napjává nyilvánítsák. A hagyományoknak megfelelően a ROE nagyszabású fejtőversenyt szervez vasárnap. A háromórás versenyre előzetesen már több mint 250 rejtvényfejtő jelentkezett, ezzel ez lesz az idei év legnagyobb hazai rejtvényfejtő-versenye - mondta az egyesület elnöke.

A játékosok 15 kategóriában indulhatnak, a kezdőtől a mesterig minden rejtvényfejtő megtalálhatja a neki megfelelő rejtvényt, és harcba szállhat a kupákért és nyereményekért. Lesz skandináv és sudoku kategória, a nyelvi játékok kedvelői pedig külön kategóriában indulhatnak, de az érdeklődők vizuális rejtvényekkel is összemérhetik tudásukat. A résztvevőknek három órájuk lesz arra, hogy minél több feladványt megfejtsenek.

A verseny szünetében a ROE köszönteni és díjazni fogja azokat a rejtvénykészítőket, akik az elmúlt évben a versenyfeladatokat összeállították. Ezek után a megszokott felállást megfordítva: ezúttal a rejtvényfejtők kérdezhetik a rejtvénykészítőket arról, hogy miként készülnek a feladványok. A meghívott rejtvénykészítők között van Horváth Zoltán, a legsikeresebb logikai rejtvénykészítő, aki több rejtvényfejtő-világbajnokságra is készített már feladványokat, valamint Schmidt János, aki több évtizede szórakoztatja jellegzetes definícióival fűszerezett keresztrejtvényeivel, betűrejtvényeivel az egyesület tagjait és a rejtvényújságok olvasóit, és akit a tavalyi eseményen avattak a ROE tiszteletbeli tagjává.

Szalay Dénes emlékeztetett arra, hogy Magyarországon 91 éve, 1925. január 22-én jelent meg az első "keresztszórejtvény" a Ma Este című hetilap hasábjain Kristóf Károly (1904-1994) tollából. Magyarország igazi rejtvény nagyhatalommá nőtte ki magát, hiszen sok országban jellemzően a sudoku kiadvány mellett csak hagyományos és skandináv keresztrejtvényeket tartalmazó kiadványokat lehet vásárolni, míg Magyarországon a több száz rejtvénymagazin között számos speciális típusú feladványokat tartalmazó újság is megtalálható - tette hozzá.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.