Pesti Srácok

Maigret és a Liberté kávéház esete

Az rendben van, hogy egy naftalin szagú, leginkább kisvárosi tiszti kaszinóra emlékeztető kávéházból olyan grand café lesz, ami úgy néz ki, mint egy első osztályú reptéri váró 1966-ban, Párizs mellett, ahol éppen Dali találkozik Jean Cocteau-val, miközben Mick Jagger és sleppje vonul át a képen, és az egészet Warhol fotózza az akkor még tini Amanda Lear társaságában.

PZL - 061.hu

Az egykori Szabadság kávézót remekül újragondolták, és máris kitehetik a megtelt táblát, ami azért is említésre méltó, mert néhány éve még akkor is üresen kongott, amikor százezres tömegtüntetést tartott a Parlament előtt a Fidesz. Pedig a Szabadságban a nemzeti címer és a magyar történelmi zászlók is részei voltak a belsőépítészeti víziónak, ami legalább is szokatlan egy kávéházban. Szóval, inkább egy állampolgári eskütétel helyszínének volt ideális, mintsem kávéháznak. Persze, ha azt hozzávesszük, hogy Batthyány Lajos miniszterelnököt légvonalban alig pár méterre végezték ki, akkor érthető, hogy a kávéház reflektált erre, eleve az 1902-es alapítás is erre az identitásra épített.

PestiSracok facebook image

Liberté Grand Café foto:Horváth Péter Gyula

Viszont a Liberté Grand Café csak nevében utal a Szabadságra, azt is franciásan teszi, valójában a Baldasztinek inkább csak teher ez az örökség, ahogy teher volt a szecesziós múltja is. Mert az, hogy a szecessziós mennyezeti struktúrát leverték, finoman szólva is barbarizmus. Oké, a megtalált két négyzetméter eredeti minta alapján komponálta újra plafont a Szabadság teamje is valamikor 2008 körül, de ha már helyreállították az eredeti alakzatot, akkor miért kellett elpusztítani? Közös nevezőre lehetett volna hozni a klasszikus modern enteriőrrel, sőt, különös fúziós vibrálást adott volna a helynek.

Liberté Grand Café foto:Horváth Péter Gyula

Ezen elegánsan túl is léphetnénk, ha azt a két négyzetméter eredeti díszítést meghagyták volna. De nem, egy pincér állítása szerint már az sincs meg. A Baldiszti más koncepcióban gondolkodott, joguk volt hozzá, nem állt védelem alatt a berendezés, egy elképzelt szecessziót bombáztak le, lelkük rajta, de bármilyen jó konyhát visznek is, a tulipántokért akkor is kár volt.
Az új arculat beidézi többek között Maigret felügyelőt, ahogy ücsörög a párizsi Café Flore-ban egy pohár calvadossal a kezében, és persze leginkább a Dunapark kávéház nagyszabású, világos, tiszta tereit. Nyilván a közeli Parlament és több minisztériumi épület miatt a politikusokat nem lehet megúszni, bizonyára hamarosan feltűnik majd Habony Árpád és elegáns slepje is, mert a franciásan harsány kávéscsészék mellett remekül érvényesülnek azok a trendtáskák, amik nem mutatnak olyan jól egy Skoda Superb anyósülésén.

Liberté Grand Café foto:Horváth Péter Gyula

A minimalizmus luxusa kacsint össze a kávéházi hagyománnyal, a székek és az asztalok a pesti kávéházi kultúrára reflektálnak, és azt kell mondanunk, hogy Lengyel Márton belsőépítészeti víziója, rombolás ide vagy oda, világszínvonalú. A betűsínek, a hófehér csempék (végre nem a klasszikus metrócsempék), a lambéria hatású pult, a kövezet, a bauhuas világát idéző falikarok megnyerő kompozíciós logikáról árulkodnak. A konyhából étellift viszi fel a rendeléseket, így nincs az a tolakodó konyhaélményünk sem, ami például a Gerlóczyt jellemzi.

A kávé árát nem tolták túl (470 Ft), ami baráti gesztus, az ételek pedig az alapkreatúrákból indultak ki, van például klasszikus Cézár salátájuk is, grillezett csirkével 2740 forint, grillezett rákkal 3640 Ft, de egy Chicken Parm szendvics is még megfizethető: 2840 Ft. Érdekes, hogy a kávé mellé nem hoztak „alapból” vizet és tejet, talán, még nem állt be teljesen a rendszer. A Liberté világszínvonalú hely, lehetne bárhol, New Yorkban, San Franciscóban, vagy Párizsban, a stáb életet lehelt a Fellner és Helmer féle színházi társalgó imitációba, de a mennyezet tulipánjai miatt legközelebb beírunk a panaszkönyvbe.

Liberté Grand Café
1054 Budapest, Aulich utca 8.

Fotó: HORVÁTH PÉTER GYULA

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.