Pesti Srácok

Marina & The Diamonds első pesti klubkoncertje

Napjaink egyik legizgalmasabb és legőszintébb dívája, Marina Dimandis tavalyi, nagysikerű Sziget Nagyszínpados koncertje után most végre klubkoncerten mutatja be sokszínű karrierjének legfontosabb dalait. Mégpedig március 3-án, Budapest szívében, az Akvárium Klubban.

061.hu

A magyar közönség még csak fesztiválon láthatta a bombasztikus formában lévő, sokszor extravagáns művésznőt, most viszont végre részesei lehetünk a látványos önálló showműsorának. A görög gyökerekkel rendelkező walesi énekes-dalszerző 2010-ben került rivaldafénybe. A BBC Sound of lista második helyét megkaparintó művésznő ekkor jelentette meg első, The Family Jewels című nagylemezét, mely elég nagyot szólt, hiszen olyan dalok szerepeltek rajta, mint a Hollywood vagy az Oh No! Ezt követte a különböző női alakokat megjelenítő, az előzőhöz képest sokkal kommerszebb irányba elmozduló Electra Heart.

PestiSracok facebook image

Tagadhatatlan, hogy a színes-szagos rádióbarát popdalok egy sokkal szélesebb körrel ismertették meg az énekesnőt, és egy igen magas lépcsőfokot ugrott az ismertség ranglétráján. Ám az áttörés ellenére Marina platinaszőke haját hátrahagyva – és alteregóját nemes egyszerűséggel kinyírva - úgy döntött, visszatér a gyökerekhez. Így született meg a tavaly megjelent harmadik nagylemez, a Froot, amelynek érdekessége, hogy teljesen egészében ő írta és csupán egyetlen producerrel (David Kosten) dolgozott rajta. A már művésznevében is – a Diamonds elnevezés ugyanis nem a zenekarát, hanem rajongóit takarja – roppant közvetlen énekesnő ezzel végérvényesen ledöntött egy falat, és megmutatta cseppet sem hétköznapi önmagát.

A családi okok miatt decemberről márciusra halasztott Neon Nature turné ugyanis minden eddigieknél színesebb, és látványosabb. Extravagáns outfitekből, na meg persze slágerekből biztosan nem lesz hiány. A bombasztikus formában lévő díva három szekcióban adja elő ezen az estén eddigi három albumának legfontosabb dalait.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.