Pesti Srácok

Mindszenty-múzeum és zarándokközpont épül Zalaegerszegen

Csaknem 5,7 milliárd forint támogatást nyújt a kormány a zalaegerszegi Mindszenty József Múzeum és Zarándokközpont, valamint az ahhoz kapcsolódó komplex kulturális és vallási turisztikai fejlesztések megvalósításához, köztük múzeum- és templomfelújításhoz, parkolóház építéséhez és zarándokszállás kialakításához.

MTI

Vigh László (Fidesz) országgyűlési képviselő a pénteki zalaegerszegi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a zalai megyeszékhely fejlődésének egyik fontos állomásaként valósulhat meg a Modern városok program keretében a Mindszenty-emlékközpont. Ennek legfontosabb szándéka, hogy méltó emléket állítsanak a bíboros emlékének, aki még plébánosként 25 éven át szolgált a városban. Mindszenty József a város életében is fontos, kiemelkedő személyiség volt, akinek ápolni, gondozni kell a kultuszát. Ferences templomot épített, ide hívta a Notre Dame női kanonokrendet, és olyan erős hitet adott, ami ma is jellemzi Zalaegerszeget - mondta Vigh László.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere kifejtette: az évtizedek óta legnagyobb belvárosi beruházásnak számító fejlesztés része az új múzeum felépítése és a Göcseji Múzeum felújítása, a közeli Mária Magdolna-plébánia és a Kvártélyház rekonstrukciója, egy új parkolóház építése, illetve a botfai városrészben zarándokszállás kialakítása.

A polgármester felidézte, hogy a miniszterelnökkel tavaly áprilisban írták alá a Modern városok programja keretében hét pontból álló megállapodásukat, amelynek első, teljes költségvetési forrással rendelkező eleme a Mindszenty-emlékközpont és kapcsolódó beruházásainak megvalósítása. Tavaly december végén 500 millió forintot kapott a város a tervek előkészítésére, s ebből 163 millió forintot különítettek el a vallási turizmust is szolgáló fejlesztésekre, most pedig mintegy 5,7 milliárd forintból megkezdődhet a megvalósítás is.

PestiSracok facebook image



Zöldmezős beruházásként épül meg a Midszentynek és a kommunista diktatúra egyházüldözése áldozatainak emléket állító múzeum a teljes felújításon áteső Göcseji Múzeum mellett. Konferenciaterem, irodák, közösségi helyiségek lesznek az új épületben, a meglévő múzeumban pedig új állandó várostörténeti kiállításnak adnak helyet, és bővül Németh János, Kossuth-díjas keramikusművész állandó tárlata. Felújítják a közelben álló Mária Magdolna-plébániatemplomot, amelybe új orgona is kerül, továbbá a közgyűlési díszteremnek és a levéltárnak helyet adó Kvártélyházat, ahol Zala megye történetét bemutató állandó kiállítást is létrehoznak. A bíróság mögötti területen a látogatóknak parkolóházat építenek, a botfai városrészben álló Hűvös-kastélyt pedig zarándokszállássá alakítják át - sorolta Balaicz Zoltán.

A nagyszabású beruházásokról szólva kifejtette azt is: Mindszentyn kívül - akinek boldoggá avatási folyamata zajlik a Vatikánban - nincs olyan zalaegerszegi történelmi személyiség, aki országszerte és a határainkon túl is ismert volna, másrészt a vallási turizmus világszerte egyre több embert mozgat. Hozzátette, hogy az előkészítés alatt álló, Csíksomlyótól Mariazellig tartó Mária-zarándokútnak is fontos állomása, egyik regionális központja lesz majd Zalaegerszeg. Az idei évet szánják a Mindszenty-emlékközpont előkészítésének, tervezésének. Jövőre indul a kivitelezés, és 2018 első negyedévére szeretnék, ha készen állnának a létesítmények.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.