Rideg Sándor, az Indul a bakterház írója 50 éve halt meg
Rideg Sándor Kossuth-díjas író, az Indul a bakterház szerzője ötven éve, 1966. február 8-án halt meg.
MTI
1903. február 12-én született Törtelen. Élete valóságos kalandok és maga költötte legendák sora. Apja uradalmi béres volt a Pest megyei faluban, s húszéves koráig maga is egy uradalomban dolgozott. Mindössze öt osztályt végezhetett a monori elemi iskolában, később már nem volt módja semmiféle önművelésre. Csikós lett, aztán 1919-ben, tizenhat évesen, két hónapig vöröskatona. A Tanácsköztársaság leverése után a fővárosban hol gyári munkás, hol vasúti altiszt, később még péklegény is volt.
A rendkívül mélyről jött Rideg a munkásmozgalomhoz rendíthetetlenül hűséges maradt, egyetlen pillanatra sem volt hajlandó feladni szocialista meggyőződését. 1925-ben a Magyarországi Szocialista Munkáspárt vezetőségi tagja lett, 1944-ig harminckétszer volt börtönben, és szakadatlanul rendőri felügyelet alatt állt. Érdekes módon Hetényi Imre főkapitány-helyettes, Horthy politikai rendőrségének feje állapította meg róla először, hogy irodalmi tehetség. 1927-ben ugyanis Rideg lakásán titkos nyomdát találtak, de ő a kínzások ellenére sem tett vallomást. A huszonnégy éves gyári munkás végül az irodalmi műveltségű rendőrtiszt elé került, s ízes beszédét, kerek mondatformálását hallgatva született Hetényinek a jegyzőkönyvben is rögzített megállapítása: remek nyelve és stíluskészsége van, akár író is válhatna belőle.
Ezután négy év telt el, amíg felbátorodott az első novellák megírásához, mert sokat kellett még olvasnia, sőt a helyesírást is meg kellett tanulnia. De nem az iskolázottság vagy az olvasottság érlelte kiváló epikussá, az "utcán talált" témákat saját képzelete alakította élvezetes és kerek alkotásokká. 1931-ben közölte első írását a Népszava, s ettől kezdve rendszeresen szerepelt a Korunk és a Gondolat hasábjain, valamint Zilahy Lajosnak köszönhetően a Hídban és a Magyarország című napilapban is.
Indul a bakterház című regényét 1939-ben folytatásokban adta közre a Népszava, ekkor figyeltek fel az eredeti tehetségű fiatalember humorára, népmesei realizmusára. A regény 1943-ban, a második világháború közepén jelent meg először kötetben, 1979-ben nagysikerű tv-filmet rendezett belőle Mihályfy Sándor, Tímár Péter pedig színpadra dolgozta át. A tévéfilmet a televízió időről időre ma is műsorára tűzi.
Az irodalomban új hanggal próbálkozott, konfliktusait helyzetkomikumra építette, jókedvre akarta deríteni olvasóit. "Regényemben mindössze arról teszek bizonyságot, hogy egy szekérderéknyi vidámság jobban élteti az embert, mint száz vagon keserves sóhajtás és ugyanannyi szomorúság" - így ajánlotta művét az olvasónak. A regény egy szolgának elszegődött kisfiú, Bendegúz tréfáinak, csínytevéseinek sorozata. "Én mindig is jó szándékú gyerek voltam, csak mire a szándékom végére értem, rossz lett" - mondja egy helyütt Regös Bendegúz. De azt is megállapítja: "Tudom én jól, az a baja a világnak, hogy nem a tehénpásztorok kormányoznak."
Rideg Sándort 1944-ben a németek internáló táborba vitték, ahonnan a szovjet csapatok közeledésekor megszökött. "Nincs abban semmi csodálatos, hogy a felszabadulás után olyan sok vidám történetet írtam. Örömre és nevetésre mindig kész volt a szívem, mert a megaláztatásom már véget ért" - nyilatkozta később, a Kossuth-díj átvételekor.
A háború után öt évig századosi rendfokozatban a Honvédelmi Minisztérium írócsoportjának tagja volt. Novellák, elbeszélések mellett megírta önéletrajzi regényeit: a Tűzpróba 1949-ben, a Sámson 1951-ben jelent meg. Előbbiben a pusztai emberek nyomorúságos életét örökítette meg, utóbbiban inkább csak külsődlegesen, egyes motívumaiban idézte meg mindazt, amit átélt.
Témavilága tulajdonképpen a népiek közé sorolta volna, akikkel jóban is volt, de nem tartozott közéjük: a városszéli proletariátus osztályharcos mesemondója volt. Írásaiban emberi csodák történnek, akár egy 20. századi népmesében. Eredeti humora, élénk mesélőkedve volt, de inkább az "egykönyves" írók közé sorolják. A Kossuth-díjat 1954-ben kapta, előzőleg háromszor vehette át a József Attila-díjat (1950, 1951, 1952). 1966. február 8-án, hatvanhárom éves korában halt meg Budapesten.
