Pesti Srácok

Szarvasbőrben minden kicsit más - A Suede Night Thoughts című albumáról

A Suede Night Thoughts című albuma akkor is szenzáció, ha a nagy visszatérés három évvel korábbra szervezte le Brett Anderson zenekara. Ugyanis a 2016 januárjában megjelent album ihletett műalkotás, egyenértékű a Suede korpusz kulcslemezeivel.

PZL – 061.hu

A Suede-et szokás a britpop kezdetéhez kötni, valójában csak annyi közük van az 1994 körül indult irányzathoz, hogy ők is britek és popot játszanak, valójában inkább glamrockot tapogatták le, és alkották meg a saját képükre és hasonlatosságukra, és közelebb álltak Bowie-hoz és Morrissyhez, mint Lennonhoz vagy McCartneyhoz. Olyanok voltak, mintha egy másik égitestről érkeztek volna, magáról a Melankólia bolygóról, ahol minél szomorúbb valaki, annál jobban néz ki.

PestiSracok facebook image

A Suede eszményi zenekar volt, sokan érezték úgy, hogy pont nekik találták ki, jól karbantartott frusztrációk, tökéletesen túlvezérelt pózok, ihletett dalok és mozdulatok. Szokás felemlegetni, hogy éppen akkor jelent meg a 2013-as visszatérő albumuk, a Bloodsports, amikor Bowie bámulatos visszatérő albuma, a Next Day, és most is akkor publikálták kifogástalan minőségű art-rock kifstő könyvüket, a Night Thoughts-t, amikor napvilágra került Bowie Blackstar című fájdalmasan szép búcsúja. Szerencsére nem takarta ki Bowie fekete drapériája a Suede öngyilkosságot, elmúlást, múltba révedést tematizáló Ed Bullerrel rögzített konceptalbumát.

Már a fenyegető intró, a nagyzenekari hangszereléssel rögzített When You Are Young is bizakodásra okot ad, aztán az Outsiders című slágerrel indul be igazán a műsor, ami simán felkerülhetne a zenekar best of albumára, ahogy a No Tomorrow című tipikus, a kilencvenes évek közepi daliás időket idéző Suede-dal is. Nehéz lenne belekötni ebbe a gazdagon hangszerelt, atmoszférikus albumba, hiszen még fáradt kesergők (pl. a Pale Snow és a Tightrope) sem ültetik le a lemezt, hanem inkább felkészítenek az olyan kinyilatkoztatásokra, mint amilyen a What I’m Trying című slágerköltemény. Az album az utolsó harmadában is érdekes marad, a kilencedik, a Like Kids is best of-gyanús szerzemény. A Night Thoughts finom rezignáltsága ellenére is csak a derű óráit számoljuk, és akarhat-e ennél többet egy popművész?

Suede
Night Thoughts
Warner
12 szám 48 perc

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.