Pesti Srácok

Szenzációs operalelet a Müpa Régizene Fesztiválján

Máig feledésbe merült francia barokk opera elevenedik fel a Müpában a Versailles-i Barokk Zenei Központtal együttműködésben a Régizene Fesztiválon. A világszenzációnak ígérkező Mondonville-felfedezés mellett francia–lengyel koprodukcióban megszólaló istendicsérő himnuszok is tiszteletüket teszik a fesztiválon, lesz francia táncház és „trubadúr-kori popzene” Az angol beteg világhírű énekesnője, Sebestyén Márta tolmácsolásában. A március 2. és 6. között megrendezendő Régizene Fesztivál második alkalommal várja világhírű művészekkel, autentikus előadásokkal a régizene elkötelezett híveit, és a több figyelmet érdemlő korok muzsikáival ismerkedni kívánókat.

061.hu

Vincent Dumestre 1998-ban alapított csapatát, a Le Poème Harmonique-ot 2012-ben látta vendégül a Müpa. A francia barokk két pompás remekműve szolgál március 2-i koncertjük gerinceként: Charpentier ma már sláger népszerűségű Te Deumát csak a 20. század közepén fedezték fel újra, Lully azonos szövegre íródott egyházi művéről pedig az tudható, hogy szerzője XIV. Lajos felgyógyulásának alkalmából komponálta, és éppen e mű előadását vezényelve sebezte meg a lábát, majd az elmérgesedett seb okozta halálát. A világhírű francia hangszeres együtteshez Lengyelország legdinamikusabban fejlődő historikus előadógárdája, a Capella Cracoviensis csatlakozik.

PestiSracok facebook image

Az 1981-ben alakult, idén fennállásának harmincötödik évfordulóját ünneplő Capella Savaria a hazai régizenei mozgalom világszerte jegyzett úttörője. A barokk zene mikrokozmoszaként is aposztrofált, majdnem pontosan háromszáz éve született remekművekben, Bach hat Brandenburgi versenyében a zenekar tagjai szólistaként is előtérbe lépnek. Az alkotások egymás utáni előadása mindenképpen különleges élményt ígér a koncertlátogató számára március 3-án.

A pályája elején álló Baráth Emőke a barokk zenei előadóművészek egyik kiemelkedő alakja, aki az Aix-en-Provence-i Fesztiválon szenzációs alakításával robbant be a köztudatba 2013 nyarán, egy újra felfedezett Cavalli-opera címszerepében. Március 4-én, a beszédes című Duetti d’amore esten az a Valer Sabadus lesz a partnere, aki a Cavalli-operában a férfi főszerepet énekelte. A két nagyszerű énekest az Il Pomo d'Oro kíséri, amelynek nevét egy 17. századi, itáliai barokk opera adja.

Szombaton, március 5-én ismeretterjesztő előadások színesítik a fesztivál műsorát: 15:30-tól Mácsai János beszélget Vashegyi Györggyel a régizenéről. Mintegy beharangozóként a fesztivál másnapi „záróakkordjához”, 17:00 órától Benoît Dratwicki, a Versailles-i Barokk Zenei Központ művészeti vezetője ismerteti meg a közönséget Mondonville operáinak jellegzetességeivel. Utóbbi előadás angol nyelven, magyar fordítással hangzik el.

Andrejszki Judit a régizene, Sebestyén Márta pedig a népzene emblematikus alakja. Közös koncertjeik mindig izgalmas utazást jelentenek. Ezúttal, március 6-án Miquèu Montanaro – az etnikai ihletésű szabadzenélés okszitán vándora –, valamint számos kiváló magyar előadó színesíti egyéniségével és saját zenei világával a műsort. Az esten elhangzó autentikus francia barokk zene mellett a francia népi hangzásvilág és a magyar népzene találkozásának lehetünk fültanúi. „Gyönyörűen összesimul a népzene rusztikus volta, hús-vér előadásmódja a reneszánsz nem kevésbé vérbő és örömteli dalaival” – foglalta össze Sebestyén Márta. 18.00 órától, valamint a koncert után a Les Alouettes együttes francia táncházat és tánctanítást tart az Üvegteremben, amelyre a belépés díjtalan.

Az 1742-ben bemutatott Isbé című mű Mondonville első operája. Keletkezése idején szerzője még nem volt a francia királyi udvar körülrajongott mestere, sem az uralkodó művészetpártoló szeretője, Madame de Pompadour pártfogoltja. A Müpában koncertszerűen elhangzó előadás Vashegyi György és együttesei 17-18. századi műveket felfedező-bemutató sorozatának újabb jelentős, sőt alighanem szenzációs eseményének ígérkezik. Az opera címszerepét az erőteljes és gyönyörű hangúnak egyaránt aposztrofált, elbűvölő brit szoprán, a Philippe Jaroussky oldalán is gyakran hallható Katherine Watson alakítja.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.