Pesti Srácok

Westernben játszik együtt fiával Donald Sutherland

Harmadszor játszik együtt apa és fia: a 80 éves Donald Sutherland az észak-amerikai mozikban pénteken debütáló Forsaken című westernben látható ismét a filmvásznon 49 éves fiával, Kiefer Sutherlanddel.

MTI

Először 1983-ban a Gengszterpapában szerepeltek együtt, majd 1996-ban a Ha ölni kell című krimiben, most pedig apát és fiát alakítják Jon Cassar, a 24 című sorozat rendezőjének Forsaken című filmjében. A western egy kiégett pisztolyhősről szól, aki hazatér szülővárosába, hogy rendbe hozza kapcsolatát tőle elidegenedett apjával, ám a várost egy helyi banda fenyegeti. Cassar és Kiefer Sutherland évekig gondolkoztak egy westernen, a felvételek végül 2013-ban kezdődhettek Kanadában, 20 millió dolláros költségvetésből.

A két Sutherland az AP hírügynökségnek nyilatkozott a produkció megjelenése előtt. Mint elmondták, a kevés időben, amit együtt töltenek, nem beszélnek munkáról. Kiefer Sutherland ugyanakkor elárulta, valójában szeretett volna több közös filmet apjával, mivel három színészt csodál igazán, apját, Gene Hackmant és Robert Duvalt. A Forsaken forgatása közben is nagy hatással volt rá, hogy apja milyen tudatosan és hatékonyan dolgozik.

PestiSracok facebook image

A két színész arról is beszélt, hogy nem nagyon nézik meg saját filmjeiket. Donald Sutherland felidézte, hogy a M.A.S.H. című vígjátékát sem látta, és amikor Robert Redford rávette, hogy üljön be a moziba az Átlagemberekre, négykézláb mászott ki a teremből. Kiefer Sutherland hozzáfűzte, hogy 208 részt forgatott a 24 című sorozatból, de egyet sem látott. Apja megjegyezte, hogy ő viszont szerette a szériát, és minden rész után felhívta a fiát. "Ha véletlenül nem hívott, azon rágódtam, hogy talán az az epizód nem volt jó" - emlékezett a Jack Bauert alakító sztár.

A Forsaken viszont Kiefer Sutherland szerint maradandó élménnyel ajándékozta meg a közös játék miatt.
"A filmbeli apa és fia közötti kapcsolat dinamikája ugyan nem olyan, mint a közöttünk lévő, de vannak pillanatok, például, amikor búcsút vesznek egymástól, amelyek nagy hatással voltak rám, igazán átélt pillanat volt, mindig velem marad" - mondta. A western forgatókönyvét Brad Mirmand írta. A filmben Sutherlandéken kívül Brian Cox, Michael Wincott, Aaron Poole és Demi Moore is szerepel. A produkció világpremierjét tavaly ősszel a Torontói Filmfesztiválon tartották. Később a Zürichi Filmfesztiválon is vetítették, ahol Kiefer Sutherland megkapta a Golden Eye-díjat.

Fotó: MTI/AP/Momentum Pictures/Dan Power

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?