Pesti Srácok

Bábszínházi világnap az OSZMI-ban

Új időszaki kiállítás nyílik az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) körtermében hétfőn, a bábszínházi világnapon: Az én kicsi bohócom - Mikropódium a világ körül című bábkiállítás május 30-ig látható.

MTI

A kiállítás Lénárt András bábművész utazó előadásainak hangulatát kívánja felidézni, az érdeklődők megtudhatják, milyen egy vándorbábos élete. A tárlatot Papp Eszter bábtörténész, az OSZMI munkatársa nyitja meg, az eseményen Lellei Pál bábkészítő is közreműködik.

PestiSracok facebook image

A Mikropódium Családi Bábszínház 1995-ben kezdte meg működését. 1996-tól kezdve szereplője a legnevesebb nemzetközi színházi fesztiváloknak. Az alapító, Lénárt András bőröndnyi társulatával - egy balerina, egy bohóc, egy sellő, egy szörny - beutazta az egész világot Japántól Brazíliáig. Megfordult többek között Argentínában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Koreában, turnézott Európa szinte összes országában. Lénárt András Egerben született, kezdetben faszobrászként, majd bábjátékosként dolgozott. 1985-ben már mint az egri Harlekin Bábszínház alapító tagját ismerhette meg a közönség, ahol színészkedés mellett bábkészítő művészként is dolgozott.

Az Állami Bábszínház bábszínész képzését 1987-ben fejezete be. 1990-től négy évig igazgatta a Bóbita Bábszínházat Pécsett. 1994-től a Budapest Bábszínház szcenikusa, a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábosztályainak szakmai tanára. Önálló bábszínházának, a Mikropódiumnak soha nem múló varázsa két, tökéletesre csiszolt előadás - a STOP, Állj meg, és nézz!, valamint a Con Anima - különleges intimitásában, kecsességében, érzelemgazdagságában rejlik. Bábjai jelentőségét a figurák technikai jellege, a mozgatás kifinomult lehetőségei adják.

Egy speciális bábtechnika áll darabjainak középpontjába: a dramaturgia helyét maga a mozgás, az aprólékos tánc és a zene összhangja adja meg. A fesztiválok és turnék színes világa mellett a kiállítás a Mikropódium két különleges előadását kívánja bemutatni.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.