Pesti Srácok

Debussytől Berióig, Stravinskytól Vidovszkyig a BMC-ben

Debussytől Berióig, Stravinskytól Vidovszkyig ível a Concerto Budapest Concerto Color című, három koncertből álló tavaszi sorozata a Budapest Music Centerben (BMC). A szombati nyitókoncert a Concerto Budapest vezetőjének, Keller Andrásnak különleges válogatása, mely akár Kis esti cirkusz alcímmel is illethető Csalog Gábor legújabb művére reflektálva - írják a zenekar sajtóközleményében. A válogatás a kortárs dallamok mellett a dzsessz világát is megidézi Stravinsky Ragtime for 11 Instruments című alkotásán keresztül, zárásként pedig Berio Folk songs című átirata kínál egy kis világzenei ízelítőt Harcsa Veronika közreműködésével.

MTI

A második, május 6-i koncert jeligéje: a kortárs köntösbe öltöztetett romantika. "Ez az est a klasszikus értelemben vett szenvedély és az expresszivitás egyfajta alternatívájáról szól. Megmutatja, hogy a kortárs zene nem felülírja és leváltja a romantika szenvedélyét, sokkal inkább továbbgondolja és átértelmezi azt" - fogalmaznak a közleményben. A műsorban két ősbemutató is elhangzik: az egyik Gémesi Géza Hajnal című műve - a szerző az est karmestere is -, a másik az ifjú tehetség, Horváth Márton Levente Falak című műve.

PestiSracok facebook image

A Concerto Color bérlet záró koncertjét május 27-én korunk egyik legizgalmasabb és legeredetibb szerzőjének, Zarándy Ákosnak az absztrakt motívumai és "hangtani poénjai" nyitják meg - írják. Ezt követően Ligeti György "véletlenek és amorf minimalista motívumok szülte egyedülálló, elvarázsolt muzsikája" csendül fel. Majd az est zárásaként Richard Strauss "derűt sugárzó, családias meghittséget árasztó fúvósszimfóniája" hozza meg a megnyugvást Rácz Zoltán karmester vezetésével.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.