Pesti Srácok

Előrehozzák Siegfried Lenz nemrég előkerült regényének kiadását

A nagy érdeklődésre való tekintettel a korábban tervezettnél csaknem egy héttel hamarabb kezdik árusítani Siegfried Lenznek, a háború utáni német irodalom egyik kiemelkedő alakjának hagyatékában nemrég felfedezett regényt.

MTI

A Der Überläufer (A katonaszökevény) című regény ötvenezer példánya már a hétvégén a boltokba kerül - közölte Julia Strack, a Hoffmann und Campe kiadó szóvivője. Eredetileg csak március 10-én jelent volna meg a kötet. "Az előrendelések minden várakozásunkat felülmúlták" - hangsúlyozta Daniel Kampa, a kiadó vezetője, aki szerint minden körülmény adott a nagy sikerhez. A háború értelmetlenségéről és egy dezertáló katonáról szóló regényt Lenz még 1951-ben megírta, a Hoffmann und Campe kiadó azonban ekkor nem akarta kiadni a könyvet. "Nagyon veszélyesnek tartom jelen körülmények között megjelentetni a regényt. Szellemiségét illetően valószínűleg elég alaposan átvizsgálnák" - olvasható a kiadó Lenzet visszautasító 1952-es levelében.

PestiSracok facebook image

475012853-d60f0119-44b9-4b81-99cc-1184fce80ba3-3ga7

Az író ezután megtartotta a kéziratot és 2014-ben bekövetkezett haláláig elzárva tartotta. A regényt 2015-ben személyes dokumentumai közt fedezték fel, amelyeket Lenz fél évvel halála előtt a marbachi Német Irodalmi Archívumnak ígért - mondta Günter Berg, a hamburgi Siegfried Lenz Alapítvány elnöke. Az 1926-ban született író a náci időkben nőtt fel, és a Lengyelországgal való megbékélés érdekében politikai szerepet is vállalt: 1970-ben Günter Grass-szal együtt elkísérte Willy Brandt szövetségi kancellárt a lengyelekkel kötött szerződés aláírására. Izrael mellett is kiállt, amikor Szaddám Huszein iraki diktátor rakétákkal fenyegette a zsidó államot.

Kiadója szerint regényeit, novelláit, drámáit, esszéit legalább 35 nyelvre lefordították, kötetei a világon több mint 30 millió példányban jelentek meg. Lenz legfontosabb munkái között tartják számon 1968-ban megjelent, számos nyelvre lefordított, megfilmesített Németóra című regényét, amely az apák nemzedékének a nácizmus éveiben tanúsított magatartását boncolgatja, és 1978-ban megjelent Honismereti gyűjtemény című művét. A háború utáni német irodalom egyik legnagyobb alakját a történetmesélés mesterének tartják. Utolsó elbeszéléskötete 2011-ben jelent meg Die Maske (Az álarc) címmel.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.