Pesti Srácok

Gyásztávirat - Elhunyt Ken Adam, a Bond-filmek látványtervezője

Elhunyt 95 éves korában Ken Adams, számos Bond-produkció és Kubrick Dr. Strangelove című filmjének látványtervezője.

MTI

Adams rövid kórházi ápolás után csütörtökön otthonában halt meg - közölte a BBC News. Életrajzírója, Christopher Frayling "nagyszerű emberként" méltatta. Mint felidézte: Roger Moore egyszer azt mondta róla, hogy az ő élete sokkal érdekesebb volt, mint egy csomó film, amelyen dolgozott. Frayling szerint páratlan érzéke volt ahhoz, hogy olyan helyszíneket teremtsen meg "valósághűbben, mint az eredetiek", amelyeket a közönség egyébként nem láthatna, mint például a Pentagon háborús szobája. Klaus Adam néven zsidó családban született 1921-ben Berlinben. Szüleinek sportboltja volt, de a harmincas években el kellett menekülniük Németországból, és Angliában telepedtek le.

PestiSracok facebook image

ken-adams-you-only-live-twice-volcano-set-design
Építészetet tanult, majd egyike lett azon kevés német útlevéllel rendelkezőknek, akik a Brit Királyi Légierőnél szolgáltak. A háború után fordult a filmipar felé, díszlet és látványtervezőként dolgozott. Pályafutása révén a brit filmművészet látványtervezőinek doyenjeként tekintettek rá, hét Bond-film produkciós tervezője volt egészen az 1979-ben bemutatott 007 Holdkeltéig. Két Oscar-díjat vehetett át az amerikai filmakadémiától: egyiket Stanley Kubrick Barry Lyndon című filmjének látványterveiért, a másikat pedig 1995-ben a György királyért. A 80 nap alatt a Föld körül, 007 A kém, aki szeretett engem és az Addams family 2. című filmekért Oscar-jelölést kapott.

Steven Spielberg szerint a Dr. Strangelove című filmhez épített díszlete a valaha készült legjobb filmes díszlet volt.
Frayling azt az adomát is elmesélte vele kapcsolatban, hogy amikor Ronald Reagant megválasztották elnöknek, Washingtonba látogatva meg akarta tekinteni a Pentagon alatti háborús szobát, mire egy kísérője felvilágosította, hogy ilyen szoba nem is létezik. Ken Adamot 2003-ban ütötték lovaggá, elsőként a filmes látványtervezők közül.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.