Pesti Srácok

Gyásztávirat - Elhunyt Krencsey Marianne színésznő

Hosszabb betegség után, életének 85. évében szerda délután elhunyt Krencsey Marianne, az ötvenes-hatvanas évek egyik legnépszerűbb magyar színésznője.

MTI

A Liliomfi, Az aranyember vagy A Tenkes kapitány című filmekből ismert színésznő évtizedek óta az Egyesült Államokban élt, és a New York-i Fészek Klub elnöke volt. Krencsey Marianne 1931. július 9-én született Rákoscsabán. Soha nem akart színésznő lenni; 1951-ben került át az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karáról a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendezői főtanszakára. Makk Károly kérte fel a Liliomfi női főszerepére Darvas Iván és Dajka Magit mellé 1954-ben, Krencsey Marianne ezután választotta a rendezés helyett a színészi pályát. Diplomarendezését 1956-ban még teljesítette, diplomáját azonban csak negyven évvel később vehette át.

PestiSracok facebook image

Tizenkét év alatt mintegy harminc filmben szerepelt, többet közülük még ma is vetítenek a televíziók (Két emelet boldogság, A 9-es kórterem, Gábor diák, Szegény gazdagok, A Noszty fiú esete Tóth Marival). A Magyar Televízió nagy sikerű sorozatában, A Tenkes kapitányában ő játszotta a nyafogó Amália grófnét. Színpadi pályája a Vígszínházban indult, majd Kecskeméten, Szolnokon és Pécsett folytatódott, 1963-1966 között a József Attila Színház tagja volt. Krencsey Marianne férjével együtt 1966-ban disszidált Londonon és Reykjavíkon keresztül az Egyesült Államokba, ahol felhagyott a hivatásszerű színészettel. Döntésüknek több oka is volt: feljelentést tettek ellenük, és besúgásra is rá akarták venni őket. Távozásuk után, távollétükben börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték őket.

New Yorkban előbb banktisztviselő volt, majd egy nyugdíjfolyósító intézetben vállalt munkát, azután húsz évig férje orvosi rendelőjében dolgozott. Faludy György verseinek tolmácsolójaként több sikeres előadást tartott, irodalmi esteket szervezett, részt vett Karády Katalin amerikai bemutatásában. 1993-ban Krencsey Marianne vezetésével alakult meg a Magyarság Jó Hírét Védő Liga. Equinox-2001 (35 év Budapesten - 35 év New Yorkban) című önéletrajzi könyve 2001-ben jelent meg. A rendszerváltás után hosszabb-rövidebb időre évente hazalátogatott, 2003 óta az ő kézlenyomata és aláírása is szerepel a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban található Csillagok Falán. 2008-ban színészi pályafutásáért és a magyar kultúra ápolásáért a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.