Pesti Srácok

Hazai Attila Irodalmi Díj újító szellemiségű szerzőknek

Hazai Attila Irodalmi Díjat hozott létre az író, műfordító emlékét ápoló alapítvány, az elismerést első alkalommal április 29-én adják át a budapesti Nyitott Műhelyben. A díj odaítélésről szakmai zsűri - Nagy Gabriella, Parti Nagy Lajos, Szegő János és Szilasi László - dönt. Az elismerés 500 ezer forint pénzjutalommal jár, minden évben Hazai Attila születésnapja (április 30.) alkalmából adják át. Az alapítvány kuratóriuma és a zsűri tagjai a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, április 23-án hozzák nyilvánosságra, hogy első alkalommal ki veheti át a Hazai Attila-díjat.

MTI

Az elismerést a Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére hozta létre azzal a céllal, hogy ezen a módon is ápolja a fiatalon elhunyt író emlékét, segítse a hozzá hasonlóan nyitott, újító szellemiségű szerzőket. Az alapítvány elnöke Garaczi László, a kuratórium tagja Hazai Éva, valamint Németh Gábor és Podmaniczky Szilárd író. A díjazott kiválasztásakor az alapítvány kuratóriuma egy közös szavazattal vesz részt a döntésben. Az alapítvány 2012 őszén, az író halálának évében alakult édesanyja, Hazai Éva kezdeményezésére. Az alapítvány célja a hagyaték gondozása mellett, hogy évente elismerésben és támogatásban részesítsen egy-egy pályakezdő vagy középgenerációs írót, aki Hazai Attilához hasonlóan szuverén, újító, kísérletező és kockázatvállaló szerző, jelentős művel hívta fel magára a figyelmet, és akire szintén jellemző a társművészetek iránti nyitottság, fogékonyság.

PestiSracok facebook image

Hazai Attila (1967-2012) Budapesten született, 1992-ben végzett az ELTE Bölcsészettudományi karán, angol szakon. Dolgozott angoltanárként, szinkrondramaturgként, szinkrontolmácsként és reklámszövegíróként. A Link Budapest című internetes folyóirat szerkesztője volt, 1990-től publikált irodalmi lapokban, antológiákban, 2000-2004 között a Szépírók Társaságának alelnöke volt. Megjelent kötetei: Feri: Cukor Kékség (1992), Szilvia szüzessége (1995), Budapesti skizo (1997), Szex a nappaliban (2000), A világ legjobb regénye (2000). 2015-ben jelent meg a kötetben nem publikált írásaiból válogató A maximalista című novellagyűjtemény a Magvető gondozásában.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.