Pesti Srácok

Megújul a szigetvári vár

A kormány félmilliárd forintot szán a Zrínyi Miklós-Szigetvár 1566 emlékév megrendezésére, és további 580 milliót forintot költ a szigetvári várnak, mint az emlékév hivatalos helyszínének fejlesztésére - derül ki a csütörtöki Magyar Közlönyből.

MTI

A kormányhatározat szerint összesen 497 millió forintot szánnak az emlékév megrendezésével összefüggő - kisebb részben határon túli - programok megvalósításához. Ezen felül a kormány 580 millió forintot biztosít a szigetvári várnak, mint az emlékév hivatalos helyszínének fejlesztésére, a pénzt a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ kapja. A Zrínyi Miklós-Szigetvár 1566 emlékévben Zrínyi Miklós várkapitány és serege hősies helytállásának 450. évfordulója emlékeznek. Az emlékév során a középkort idéző számos színes, érdekes programmal várják a látogatókat Szigetváron. A rendezvények sorát február 13-án, Szigetvár török alóli felszabadulásának ünnepén történészkonferencia, irodalmi vetélkedő, viselettörténeti bemutató, gasztronómiai és zenei est nyitotta meg.

Hóvári János, a Zrínyi Miklós Emlékév Emlékbizottság elnöke egy januári sajtótájékoztatón azt mondta, reményeik szerint szeptember 7-én, a szigetvári vár ostromának 450. évfordulóján egyszerre látogat a városba Áder János magyar, Recep Tayyip Erdogan török és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő. Vass Péter, Szigetvár polgármestere akkor úgy vélte, a programsorozat feltételei "szellemileg adottak", megvalósításukhoz az is szükséges, hogy a kormány pénzügyi forrásokat is a város rendelkezésére bocsásson. Az emlékévhez kapcsolódva a várban Zrínyi-emléktermet alakítanak ki, felújítják a belső utakat, a közvilágítást és a kamerarendszert, illetve befejezik a tíz éve elkezdett szállodát és wellnessközpontot - mondta a polgármester.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.