Napló tanítványaimnak - Zimándi Pius István: Egy év története naplójegyzetekben

Zimándi Pius István jászóvári premontrei kanonok, tanár és irodalomtörténész 570 oldalas naplójában minimum "benne van" egy nagyregény. Vagy egy film forgatókönyve. Az 1200 halálos áldozattal járó debreceni 1944-es terrorbombázáskor egy katonatiszt esküvőre indult menyasszonyával. Az angolok mélyrepülésben akkor géppuskázták le a nőt, amikor az ifjú pár kiszállt a kocsiból.

PZL – 061.hu

Az ősszel újraindított Tények és tanúk sorozat második kötetében az 1944. március 19. és 1945. március 17. között írt napló érzékletes képekkel idézi fel a német megszállás hétköznapjait, életképeit. Ez a néhány hónap a magyar történelem egyik legjobban dokumentált időszaka, a Magyar Televízió a hetvenes és a nyolcvanas években vetített Végjáték a Duna mentén című sorozata óráról órára követi végig az eseményeket, felfoghatatlanul sok film és tévéjáték dolgozta fel ezt a periódust, de a hétköznapjairól mégis keveset tudunk. Érdekes, hogy március 21-én, két nappal a megszállás után Rónai György, költő, a Vigília szerkesztője szabadegyetemi előadást tart Proustról, kb. 80 hallgató előtt. Van ebben a momentumban valami szép. És vajon kinek jutna eszébe, hogy a német megszállás másnapján volt Kossuth halálának 50. évfordulója?

Zimándi naplójában talán a mikrotörténetek a legizgalmasabbak, illetve az, hogy milyen információk jutottak el egy érdeklődőkhöz az erősen cenzúrázott sajtóból, és abból milyen következtetéseket von le, legyen szó akár a V2-es rakétákról, a normandiai partraszállásról, vagy éppen az 1944 augusztusának végén Aradra betörő magyar csapatok ténykedéseiről. Szokás kiemelni a könyvvel kapcsolatban, hogy a napló az „első olyan nyomtatásban megjelent dokumentum, ami a keresztény középosztály 1944-45-ös hangulatát adja vissza”, tehát a szerző korántsem törekedett a teljeségre, csak arra szorítkozott, amit hallott az utcán, olvasott a sajtóban.

Zimándi a maga nemében mégis a teljességre törekszik, naplójában éppúgy helyet kapnak viccek, a bombázás után született új fogalmak, szlengek, ahogy karakteres kontúrokkal festi fel egy falu „erős nyilas világát”, a közösség új rítusait, a karlendítéseket, az új ünnepek koreográfiáit, miközben az összegyűjtött zsidókat az ún. zsidó házban verik a németek. Zimándi nővére jegyzi meg, hogy „nem tudja Magyarországon van-e még". Ugyanakkora szerző néha meghökkentő szenvtelenséggel beszél a zsidókról, hol tanúsít részvétet, hol nem: „öt járás zsidait gyűjtik egybe” - írja. Zimándi gyűlölettel beszélt a kommunistákról, ahogy a nyilasokról is, ő jórészt az úri középosztály neobarokk statikusságában hitt, számára az volt a legkisebb rossz.

A történelem meg tud birkózni a tényekkel és statisztikákkal, azzal, hogy milliókat száműztek a létezésből, de az utókor nem tudja kiűzni egyetemes múltunkból mindazt, ami felfoghatatlan. Hogyan viszonyuljunk a megsemmisült jogállam ürességében, a történelem mélypontján élőkkel. Ha mindebből valamit meg akarunk érteni, akkor legjobb, ha olyan sorsokra fókuszálunk, amik magukba sűrítik a korszak ellentmondásait. E sorsokról olvashatunk a naplójegyzetekben.

Nehéz mit kezdeni azzal a hírrel, hogy egyik pillanatról a másikra bezártak 18.000 zsidó boltot, hogy a júniusi könyvhétről kitiltották a zsidó származású szerzőket, ahogy nem lehet mit kezdeni azzal sem, hogy Nagyszombaton, a feltámadás estéjén bombáznak az angolok, majd egy anya a romok között viszi gyermekét, akinek hiányzott a feje. (Csak az első, április bombázásnak 1073 halálos áldozata van Budapesten.) Zimándi a háborús pusztítás közepette sem feledkezik meg a vágyott idillről „…az égen valószínűtlen színű felhők vad összevisszaságban… Egyre jobban kezdem élvezni magát a tényt, hogy élek…” Zimándi költői erejű naplója felkavaró olvasmány, nem engedi, hogy magára hagyjuk a múltat, hiszen emlékezet nélkül élni olyan lenne, mintha megkerülnénk a valóságot.

Zimándi Pius István
Egy év története naplójegyzetekben
1944. március 19.- 1945. március 17.
Tények és tanuk sorozat
Magvető
575 oldal 4490 Ft