Palya Bea: "Amikor dalt írok, elsősorban az őszinteségre figyelek"

Napokban jelent meg Palya Bea Tovább nő című új albuma, ami részint a Nő című korábbi lemezének folytatása, másrészt sokkal intimebb, érzékibb szellemiségű ajánlat. A művésznővel beszélgettünk, akivel rajongói március 18-án találkozhatnak az Akvárium klubban.

POÓS ZOLTÁN - 061.hu

Amikor a Carnegie Hallban vagy a Covent Gardenben lépsz fel, akkor vissza kell venned a lazaságból, és ösztönösségből?
Mindegyik fellépés kicsit más. A Carnegie Hall-féle fellépésnek sok protokolláris eleme volt, mert az a Magyar Kulturális Év keretében zajlott, de ott is a végén már mezítláb énekeltem és tomboltam. Nyilván ilyenkor belelépek egy-egy kulturális mezőbe, az idegen nyelvű közönséget orientálni kell, de a koncertek ösztönössége és őszintesége ugyanaz. Például a Covent Gardenben kirobbanó sikerű koncertet adtunk. A zene a verbalitáson túl hidat tud képezni az előadó és a közönség között.

Állítólag itthon összeomlott a hazai világzene albumok értékesítése. Ebből te érzékelsz valamit?
Online zenehallgatás piacát mára már nem lehet megkerülni. Mi is átálltunk a Deezerre, a Spotify-ra i-Tunes-ra… És ezzel együtt az emberek paradox módon vásárolnak lemezt, a legutóbbi albumomat A Nőt újra kellett gyártani, pedig ingyenesen elérhető módon felraktuk a zenei videókat. A közönség a nagylelkűségre nagylelkűséggel válaszolt. Mi is figyeljük persze a trendeket, érdekelnek az új inspirációk, de a tradicionális alapok ugyanúgy jellemzik minden dalom, hiszen a lényem hatéves koromtól a népzene határozza meg.

Azt ígéri a produkció, hogy az új lemez még nőiesebb, még intimebb lesz, miközben már a Nő is meglehetősen személyes hangvételű volt… Működött benned valami belső „cenzúra”?
Amikor dalt írok, elsősorban az őszinteségre figyelek. Én nem gondolkodom a közönség fejével, és bár figyeli a menedzsment a trendeket, de én vagyok az alkotó, aki e produkció közepén áll, és nem tudok arra figyelni, hogy vajon egy negyven éves nő vagy éppen egy húsz éve hogy viszonyul a szövegeimhez… Vannak néha finomítások, de nem jellemző. Amikor leírtam azt a sort, hogy „Szard le Hófehérkét, Monica Beluccit, csak szeresd a tested...!” Gondolkodtam, hogy ezen finomítok, de mégis úgy maradt, mert ha végighallgatja valaki a dalt, talán szavaz nekem annyi bizalmat, hogy belátja: nem öncélúan írtam, hanem azért, mert kellett oda az a svung, az az energia…

Sokféle népzenei hatás jellemzi a dalaid. Előfordul, hogy egy bolgár motívum, mégsem megy a roma dallamhoz, stb… Vagy minden közös nevezőre hozható?
Ha a dal megvan, fel lehet rá fűzni különböző elemeket. A Flört című dalnál használtunk jazz elemeket és bolgár hatású dallamokat, és ott például kellett azon gondolkodnunk, hogy ezt hogyan hangszereljük meg, de az az igazság, hogy én úgy érzem, érzékelem a dalt, mint egy embert, azaz érzékelem a gesztusait, a járását… Ha szem előtt tartom, hogy mit akarok kifejezni a dallal, akkor a zenei elemek is ennek a szolgálatába állnak.

Egy-egy elszállós motívum után mindig visszatértek a harmóniákhoz. Oda kell figyelni arra, hogy ne menjen el „etno-core-ba” a dolog…
Az, hogy nekem vissza kéne fognom magam, az eddig soha nem jött be. Szinte mindig az első, szűretlen gondolat volt a jó, és azt öltöztettem úgymond fel.

Most egy játékfilmet forgatsz Franciaországban, amiben Django Reinhardt feleségét alakítod. Amikor zenélsz, akkor te vagy a főhős, körbeudvarol néhány pasi, de egy forgatáson a rendező, a főszereplő és az operatőr a „királynő”…
Ez nekem nagyon jó! Egyébként a stáb mindent megtesz azért, hogy királynőnek érezzem magam. Hoznak, visznek, etetnek, jól, bánnak velünk, és a rendező mindenkivel egyforma módon figyel. Nekem ez a forgatás kiegészít valamit az itteni életemből.

Tudod hasznosítani a színpadon azokat a tapasztalatokat, amiket a forgatáson megszereztél?
Amikor karaktert hozol létre, az egy intim és koncentrált munka, ez csak a zenélés javára válhat. Ha egy más arcom mutat meg a kamera, az szolgálja a lényem teljességét. Figyelni kell nagyon a társaimra, és ez másfajta királynői szerep.