Pesti Srácok

Placebo-koncert novemberben Budapesten

Világkörüli turnéja keretében Magyarországot is útba ejti a Placebo. A brit alternatív színtér meghatározó csapata sikeres bemutatkozó lemeze, az 1996-ban kiadott cím nélküli anyag húszéves évfordulója alkalmából koncertezik, november 11-én a Papp László Budapest Sportarénában.

MTI

A 20 Years of Placebo című turné október 13-án indul Dániában, az európai rész december 15-én zárul a londoni Wembley Arénában - közölte a szervező Live Nation. Brian Molko énekes és Stefan Olsdal zenei mindenes formációja többször járt már Magyarországon, ezen belül a Sziget fesztiválon ötször (2001, 2006, 2009, 2012, 2014) játszottak. A Placebo tavaly év végén MTV Unplugged címmel akusztikus albummal jelentkezett. A Placebo ősszel a teljes repertoárjából játszik.

"Azt hiszem, most jött el az ideje annak, hogy tudatosan figyelembe vegyük, mit akarnak a rajongók hallani, hiszen nagyon türelmesek voltak velünk, amióta nem játszottuk a korai slágereinket. A 20 éves jubileumi turné éppen megfelelő lesz erre. Számunkra is lehetőség, hogy újra felfedezzünk egy csomó régi dalt, például a Pure Morningot vagy a Nancy Boyt" - idézte Brian Molkót a közlemény.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.