Pesti Srácok

Szentpétervár mellett épül fel az "orosz Hollywood"

Szentpétervár mellett épül fel az "orosz Hollywood": a stúdió- és szórakoztatóipari komplexum négymilliárd rubeles (17 milliárd forintos) beruházással a következő három-négy évben készülhet el.

MTI

A The Hollywood Reporter kedden számolt be arról, hogy a szentpétervári orosz állami filmstúdió, a Lenfilm a VTB Development helyi ingatlanfejlesztő csoporttal írt alá szerződést a létesítmény megvalósításáról.
A négymilliárd rubeles komplexum Oroszország első olyan nagy filmparkja lesz, amelyben filmstúdiók, szállodák, éttermek, konferenciaközpontok és szórakoztatóipari létesítmények is helyet kapnak. A stúdiók némelyikét a turisták is látogathatják majd, akárcsak Hollywoodban.

A Lenfilm Szentpétervár mellett több mint kilenc hektárt vásárolt a filmpark céljára. Ez kétszer akkora terület, mint amiről eredetileg szó volt, amikor egy éve felmerült a létesítmény terve. A filmes komplexum idegenforgalmi látványosság is lesz, és jó reklám az orosz filmeknek, emellett külföldi stábokat is vonzhat, amelyek ott forgathatják produkcióikat - ismertette Eduard Picsugin, a Lenfilm vezetője. A befektetőkkel már folynak a tárgyalások, korábban felröppent a hír, hogy a China Film Group is érdeklődik a projekt iránt.

A Lenfilm a legöregebb orosz filmstúdió, hosszú ideig meglehetősen elhanyagolt állapotban volt, ám az új elnök, Fjodor Bondarcsuk rendező-producer kinevezése, 2012 után új életet lehelt a stúdióba. A VTB banktól származó 50 millió dolláros (14 milliárd forintos) kölcsönből elvégezték a stúdió működő létesítményinek felújítását. A bank egyébként annak az üzleti csoportnak a tagja, amellyel a Lenfilm az új ingatlan-beruházással kapcsolatos szerződést kötötte.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.