Pesti Srácok

Teljes a 23. Titanic Filmfesztivál versenyének programja

Végleges a 23. Titanic Filmfesztivál versenyprogramja: a válogatásba kilenc nemzetközi filmet hívtak meg. A különböző európai alkotások mellett kanadai, ausztrál és kínai film is versenyez a fődíjért az április 7. és 16. között megrendezendő fesztiválon. Fliegauf Bence L​iliom ösvény ​című filmjét kiemelt gálavetítésen láthatja a közönség, a Titanic hivatalos reklámszpotja pedig Bucsi Réka L​OVE ​című animációs rövidfilmjének egyik részlete lesz. A fesztivál teljes programját március 31-­én jelentik be.

061.hu

Az idei versenyprogram kilenc alkotása közül mindegyik első, illetve második nagyjátékfilm. Közös bennük, hogy bonyolult és félszeg emberi kapcsolatokat ábrázolnak újító módon: van köztük szürrealista, finoman érzelmes, szórakoztató, provokatív és bensőségesen személyes alkotás – némelyik pedig mindezeknek a keveréke. Az izgalmas nemzetközi válogatás mellett fontos magyar premier is lesz a Titanicon: a fesztivál kiemelt gálavetítése Fliegauf Bence Liliom ösvény ​című alkotásának első hazai bemutatkozása lesz. A film egy anya és kisfia utazását kíséri végig egy mesékkel, emlékekkel és belső démonokkal övezett úton. A Liliom ösvény világpremierje a Berlinalén volt februárban. Szintén Berlinben mutatkozott be Bucsi Réka LOVE ​című animációs rövidfilmje is, amelyet a Titanicon is láthat a közönség. A haikuszerű jeleneteket felvillantó, a szerelem három szakaszát bemutató rövidfilm egyik részlete lett az idei Titanic hivatalos reklámszpotja.

PestiSracok facebook image

A fesztivál versenyprogramjának teljes listája:
● Házi gondozás (Home Care) – Csehország
● Mindennapi életünk (Our Everyday Life) – Bosznia­Hercegovina
● Apa és lánya (The Daughter) – Ausztrália ● Démonok (The Demons) – Kanada
● Verem az erdőben (Couple in a Hole) – Belgium, Egyesült Királyság
● Sárvirág (Mellow Mud) – Lettország
● Ami a sötétben rejlik (What’s in the Darkness) – Kína
● Evolúció (Evolution) – Franciaország
● Aloys (Aloys) – Svájc

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.