Pesti Srácok

Meghalt Bedő György könyvkiadó

Életének 86. évében meghalt Bedő György, a Kairosz Kiadó megálmodója és alapítója - közölte a kiadó hétfőn a honlapján.

MTI

A könyvkiadót április 24-én, vasárnap hajnalban érte a halál. Bedő György 1930. július 11-én született Munkácson. Általános és középiskolai tanulmányait Mándokon, Munkácson és Kisvárdán végezte. 1948-tól egy évig az Egri Hittudományi Főiskolán tanult teológiát, majd miután édesapja nyugdíját elvették, tanulmányait abbahagyva fizikai munkával, valamint magántanítással tartotta el magát és segítette szüleit. 1951-ben besorozták munkaszolgálatos katonának, ahonnan két év múlva szabadult. 1953 és 1959 között egy budapesti építőipari vállalatnál dolgozott.

1959-től egy évtizeden keresztül az Állami Könyvterjesztő Vállalat (ÁKV) komáromi könyvesboltjának vezetője volt, 1969 és 1977 között pedig a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalatnál dolgozott. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen magyar és könyvtár szakon 1971-ben szerezett diplomát. 1977 és 1979 között az ÁKV Írók Boltját vezette Budapesten, 1979-ben nevezték ki a vállalat beszerzési osztályának főosztályvezetőjévé, ahonnan 1989-ben vonult nyugdíjba.

1996-ban alapította meg saját kiadóját, a Kairosz Kiadót. Kiadóként jelentősek voltak teológiai, vallástörténeti könyvei, a történettudomány fehér foltjait feltáró munkái, régészeti és művészettörténeti, valamint az egészséges életmódot hirdető kiadványai. Sikeres vállalkozásai közé tartozott a Miért hiszek? és a Magyarnak lenni című zsebkönyv-formátumú sorozatok, valamint a reprezentatív képes albumok, illetve a verseskötetek.

PestiSracok facebook image

2009-ben Mindszenty-emlékérmet, 2010-ben Magyar Örökség díjat kapott. 2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést "a nemzeti és keresztényi értékek fennmaradásához és megújulásához tevőlegesen hozzájáruló, több évtizedes könyvkiadói tevékenysége elismeréseként." 2013-ban a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2015-ben Teleki Pál-érdeméremmel jutalmazta a Bethlen Gábor Alapítvány. Ugyanebben az évben Pro Cultura Christiana-díjat kapott a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciától.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.