Pesti Srácok

Olyan az egyház, mint egy hadikórház - Ferenc pápa Isten neve irgalmasság című könyvéről

Napokban jelent meg Ferenc pápa Isten neve irgalmasság című interjúkötete. A beszélgetések a lakóhelyén, a vatikáni Szent Márta-házban zajlottak, a Szentatya partnere Andrea Tornielli Vatikán-szakértő volt. A 115 oldalas zsebkönyv - ami 82 országban jelent meg egyszerre világszerte - igazi útravaló, központi motívuma a bűnbocsánat. Azt mondja Ferenc pápa, hogy az Úr soha nem fárad bele a megbocsátásba, Isten tárt karokkal vár minket, és elég, ha egyetlen lépést teszünk felé, már ekkor működésbe léphet a kegyelem.

PLZ - 061.hu

Miért is fontos ez a könyv? A XXI. századra – először a történelem során – a vallás már nem a társadalmi tér rendszerezője, mára a legtöbb európai államban a hit egyetlen vélemény lett. A keresztény hitből kilépett nyugati országokban a vallás csak a civil társadalom egyik alkotó eleme, sokan vannak, akik a civil sokszínűséget és a társadalom úgynevezett önszerveződő erejét teszik meg abszolút értékként. A vallás már nem gyakorolja azt a szellemi befolyást, amivel a II. világháború előtt rendelkezett, státusza megváltozott.

PestiSracok facebook image

Épp ezért fontosak Ferenc pápa irgalmasságról szóló, közérthetően megfogalmazott gondolatai, melyek központi szerepet töltenek be prédikációiban. Számára az irgalmasság Jézus legfontosabb üzenete, szerinte az egyház akkor hiteles, ha közelebb juttatja az embereket az irgalmasság forrásaihoz. Erős képekben fogalmaz, amikor azt mondja, hogy úgy gondol az egyházra, mint egy hadikórházra, ahol elsősorban a legsúlyosabb sebesültekről kell gondoskodni. Mert Jézus nem az igazakért jött, hanem a bűnösökért. Ugyanilyen érzékletes az, amikor kijelenti: a gyóntatószék nem vegytisztító, tehát tévednek, akik azt hiszik, hogy a bűn nem más, mint egy folt, amit kiveszünk az anyagból. A bűn ugyanis nem folt, hanem sérülés, amit gyógyítani kell… És ez a könyv egyik kulcsgondolata.

(FILES) This file picture dated on June 25, 2014 shows Pope Francis gesturing during a general audience at St Peter's square at the Vatican. Three relatives of Pope Francis, two great nephews and their mother, have been killed in a traffic accident in Argentina, police said August 19, 2014. AFP PHOTO / FILIPPO MONTEFORTEFotó: AFP /FILIPPO MONTEFORTE

Ferenc pápa nemcsak erős szimbólumokkal fejezi ki magát, de líraian hangszerelt mondatai közérthetőek, erős emóciókat mozgatnak meg. Azt mondja, hogy mások gyógyításához „Be kell lépnünk a sötétségbe…, de közben nem szabad hagynunk, hogy a sötétség ránk telepedjen, befonjon minket.”

Sokszor a hívő is viaskodik a gyónás intézményével, Ferenc pápa nekik válaszol, amikor azt mondja, hogy ha papnak gyónunk, életünket olyan ember kezébe helyezzük, aki Jézus nevében cselekszik, aki a kegyelem közvetítője. Egy másik emberre tekintve szembesülünk a valósággal, nem önmagunkat nézzük a tükörben. Vö: „Hiába fürösztöd önmagadban, / Csak másban moshatod meg arcodat.”

Szóval, miért fontos ez a könyv? Többek között azért, mert olvasása közben rádöbbenhetünk: a vallás nem egy önkiszolgáló, ahová bemehetünk, ha szükségünk van egységnyi irgalmasságra, vagy a kedélyállapotunknak megfelelő idézetre. A hitet sem lehet tetszőlegesen óhajainkhoz igazítani, mert megvan az „isteni logikája”, ugyanakkor ott az irgalmasság, aminek nem logikája van, hanem ereje.

Ferenc pápa
Isten neve irgalmasság – Beszélgetések Andrea Torniellivel
Helikon
2999 Ft 118 oldal

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.