ferenc pápa
Az első szavazás nem hozott sikert: még nincs új pápája a katolikus egyháznak
A mai napon kezdetét vette a konklávé, vagyis Ferenc pápa utódjának megválasztása. A jövendő pápa személyének kilétére még ma éjjel fény derülhet, de az is lehetséges, hogy nem sikerült megválasztani az új pontifex maximust. Azonban egy valami biztos: akárhogy is legyen, a pápaválasztás folyamatát egy szilárd menetrend biztosítja, amellyel a választás a világ minden pontján követhetővé válik.Brit rendőrség, NEM Monty Python - Hardcore Hobbista
A szokásos, visszatérő (és roppant szórakoztató) rovatok („Orvos vagy mérnök”, Németezés) mellett a „Világpanoráma” ezúttal Nagy-Britanniára és az ottani rendőrségre fókuszál. És nem hiszünk a szemünknek. De nem, ez nem paródia, ez véresen komoly.Felbukkan Magyar Péter is, méghozzá Rómában, ahol valami argentin arcot temetnek, de ez nem is lényeges, hiszen ott van Ő, THE MAN!A végére azért most is visszanyerjük a hitünket az emberiségben – és meglepő módon egy muszlim segít nekünk ebben.Kocsmai igazságok – Hatalmas terhet vesz magára az új pápa!
Ha valaki lelki értelemben megmentheti Európát, akkor az az anyaszentegyház, és persze egy olyan pápa, aki érti az európai gyökerű kereszténység beágyazottságát az európai népek lelkébe. Ferenc pápa dél-amerikai volt, nem volt teljesen érthető a számára, hogy mennyire mást jelent a nemzet itt Európában, mint másutt. Valószínűleg az újraéledő kereszténység az egyetlen esélyünk. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.Jó pápa vagy rossz pápa; avagy amit a libsik sosem fognak érteni
Múlt heti, a pápa munkásságát elemző írásomban meglehetősen kritikus voltam vele szemben, de méltattam a pozitív oldalait is. Orbán Viktor miniszterelnök elismerő szavakkal beszélt róla mind az itthoni nyilvánosságban, mind pedig a nemzetközi térben, beleértve a temetésén való megjelenést is. Bayer Zsolt korábban még nálam is jóval kritikusabb volt vele szemben, amiért azóta bocsánatot kért.Ferenc lesz a következő szent pápa?
Nem csodálkoznék, ha a következő szentté avatott pápa az argentin Jorge Maria Bergoglio lenne, a katolikus egyház 266. pápája, Francesco. Miért is? Az egyházat megreformálta, átformálta, egyszerűbbé, harcosabbá tette és a mindig szegények, a kiszolgáltatottak, az üldözöttek ügye mellé állt. Méltóságteljesen, tiszteletteljesen, szeretetteljesen elbúcsúztatták a Szent Péter-bazilikában Ferenc pápát. A jelenlévő katolikus hívek százezrei rótták le kegyeletüket a ravatalnál, a televízió előtt pedig százmilliók kísérhették figyelemmel, ahogyan a szombati gyászmise után a Santa Maria Maggiore-bazilikához Róma püspökének koporsóját nagy részvéttel elkísérték.Orbán Viktor Ferenc pápáról: Egy barátot vesztettem el
Mint arról portálunk is beszámolt, Orbán Viktor magyar miniszterelnök Sulyok Tamás köztársasági elnökkel és a magyar küldöttség többi tagjával a Vatikánba utazott, hogy lerója kegyeletét a megboldogult egyházfő előtt. Ferenc pápa hivatali ideje alatt jó viszonyt ápolt Orbán Viktorral, amely kapcsolat a béke iránti elkötelezettségre és a közös értékekre épült. A kormányfő a Szent Péter-bazilikában tartott gyászmisét követően nyilatkozott a TV2 Tények műsorának.Magyar Péternek a pápa temetéséről is a szefizés jutott eszébe
A jelek szerint Magyar Péter túl komolyan vette ezt a messiásozást, és most úgy gondolja, hogy az ő földi helytartóját temetik a Vatikánban. Mert mi más is juthatott volna eszébe a Tiszekta vezetőjének a szentatya búcsúztatásáról, mint önmaga.Így búcsúztak a keresztény világ vezetőjétől – Nálunk visszanézhető Ferenc pápa temetési szertartása
Ma, helyi idő szerint délelőtt tíz órakor vesznek végső búcsút Ferenc pápától. A gyászszertartásra a Szent Péter téren kerül sor, majd a pápa koporsóját a római Santa Maria Maggiore-székesegyházba viszik, és a néhai pápát ott helyezik majd végső nyugalomra. A gyászmisét a bíborosi kollégium dékánja, Giovanni Battista Re mutatja be, aki Ferenc pápa megválasztásakor elnökölt a konklávén.Orbán Viktor is elbúcsúzott Ferenc pápától a Vatikánban
Pénteken kora este Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában felállított ravatalánál is elbúcsúzott a húsvéthétfőn elhunyt egyházfőtől Orbán Viktor, aki Sulyok Tamás köztársasági elnökkel és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel vesz részt a szombati temetésen.Ajánljuk még

















