ferenc pápa
A szentatya arra sarkallt bennünket, hogy legyünk újra a világszínpad főszereplői - írja Huth Gergely a Magyar Nemzetben
Ferenc pápa 2014 novemberében nagy hatású beszédet tartott az Európai Parlament strasbourgi épületében. Nagy hatás alatt itt azt értem, hogy a nyugati politikai elit valódi üdvrivalgással fogadta a szentatyát, annak ellenére, hogy láthatóan azóta sem fogta fel a húsvéthétfőn eltávozott egyházfő üzeneteinek lényegét -írja Huth Gergely a Magyar Nemzetben, Ferenc, Európa pápája címmel megjelent publicisztikájában.Pápáról jót vagy semmit?
Nem lehet elégszer elmondani, leírni. Én is már vagy háromszor meg tettem itt, a PS-en is, és még vagy harmincszor meg is fogom. Oly mélyen van gyökerezve a kollektív társadalmi tudatban... és rosszul.Ki lehet a következő pápa? Összegyűjtöttük a legesélyesebb neveket!
Óriási figyelem hárul az elkövetkezendő hetekben most a Vatikánra, miután húsvét hétfőn elhunyt Ferenc pápa. Az összeülő pápai konklávé választja meg a következő pápát, aki 1,39 milliárd katolikust fog vezetni világszerte. A nagy kérdés, hogy milyen irányba: Ferenchez hasonlóan a globális eszmei és technológiai fejlődéseket követő, ahhoz igazodó, progresszivitás vagy a tradicionalista, konzervatív politika mentén? Nézzük, kik a legesélyesebb jelöltek a pápaságra. Spoiler: igen, magyar is szerepel a listán, méghozzá előkelő helyen.Felvételt tett közzé a Vatikán az elhunyt egyházfőről
Közzétette kedden a Ferenc pápa halála utáni első felvételeket a Vatikán a nyitott koporsóban fekvő elhunyt egyházfőről.Donald Trump és felesége részt vesz Ferenc pápa temetésén
Donald Trump és felesége részt vesz Ferenc pápa temetésén - az utazást az amerikai elnök jelentette be közösségi médiaoldalán.Ferenc pápa temetésének napja nemzeti gyásznap lesz
A kormány döntést hoz arról, hogy Ferenc pápa temetésének napját nemzeti gyásznappá nyilvánítja - mondta a kormány.hu-nak a pápa halálhíre kapcsán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn. Ez megfelel a hagyományoknak és kifejezi a nemzet háláját a Szentatya iránt és a nemzet gyászát - közölte.A Fehér Ház közleményben fejezte ki részvétét Ferenc pápa halála miatt, az amerikai alelnök volt az utolsó külföldi politikus, akit a pápa fogadott
A Fehér Ház közleményben fejezte ki részvétét Ferenc pápa halála miatt hétfőn. "Nyugodjon békében, Ferenc pápa" - olvasható elnöki hivatal X közösségi médiaoldalán.Következetesség és markáns értékőrzés a közvetlenség és a mosoly mögött – Ferenc pápa öröksége és hagyatéka
Amint arról folyamatosan frissülő hírfolyamunkban portálunkon is beszámoltunk, ma hajnalban elhunyt Ferenc pápa. Az argentin származású egyházfő távozásával minden idők egyik legközvetlenebb pápája hagyott itt bennünket. Ferenc pápa személye, valamint tizenkét éves regnálása több tekintetben is különleges volt, utódjára pedig komoly feladat hárul majd azzal, hogy a Ferenc által rá hagyományozott örökséget tovább vigye.Ajánljuk még
















