Pesti Srácok

Donald Trump és felesége részt vesz Ferenc pápa temetésén

Donald Trump és felesége részt vesz Ferenc pápa temetésén

Donald Trump és felesége részt vesz Ferenc pápa temetésén - az utazást az amerikai elnök jelentette be közösségi médiaoldalán.

- írta Truth Social oldalán az elnök. A katolikus egyházfő halála után Donald Trump részvétüzenetet adott ki, elrendelte, hogy az Egyesült Államok minden szövetségi épületén és katonai létesítményén félárbocra engedjék a nemzeti lobogót, és ugyanez vonatkozik az amerikai diplomáciai képviseletekre is külföldön. Az elnök a Fehér Házban tartott húsvéti rendezvényen "keményen dolgozó, jó embernek" nevezte az elhunyt pápát, aki szerette a világot, és különös szeretettel fordult azok felé, akik nehéz helyzetben vannak.

A Fehér Ház hagyományos húsvéti programján, a gyerekek számára szervezett tojásgurításon (Egg Roll) is ismertette elnöki határozatát az egyházfő emlékére hozott intézkedésről. Az összegyűltek előtt beszélt húsvét különlegességéről, és a Jézus Krisztus iránt egész életen át tartó mély tiszteletről. "A vallás visszatér Amerikába" - fogalmazott, és azt ígérte, hogy ezt elő fogja segíteni.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.