Jó pápa vagy rossz pápa; avagy amit a libsik sosem fognak érteni
Múlt heti, a pápa munkásságát elemző írásomban meglehetősen kritikus voltam vele szemben, de méltattam a pozitív oldalait is. Orbán Viktor miniszterelnök elismerő szavakkal beszélt róla mind az itthoni nyilvánosságban, mind pedig a nemzetközi térben, beleértve a temetésén való megjelenést is. Bayer Zsolt korábban még nálam is jóval kritikusabb volt vele szemben, amiért azóta bocsánatot kért.
Kezdjük az utóbbival. Zsolt a kritikáját még evangélikusként fogalmazta meg. Azóta áttért a katolikus hitre, miután tapasztalta, hogy anyaegyháza még a katolikusoknál is mennyivel megalkuvóbb, vállalhatatlanabb attitűdöt képvisel a woke-izmussal, és általában a nyugati világ elpusztításán dolgozó erőkkel szemben. Egy katolikus hívőnek kötelessége az egyházfőről elismerősen, de legalábbis mértéktartóan beszélni. (Én továbbra is – formálisan – evangélikus vagyok, így szabadon bírálhatom a pápát, de maximálisan osztozom Zsolttal az evangélikus egyházról alkotott véleményét illetően, tisztelet néhány nagyon elkötelezett, a kereszténységet továbbra is harcosan védelmező papnak, mint kivételnek.)
Orbán Viktor református. Elvileg ő is bármit mondhat a pápáról. Miniszterelnökként, és általában politikusként, kiemelt közszereplőként azonban az embernek más a dolga. Vélelmezem, hogy Orbán Viktor valóban tisztelte I. Ferencet számos dologban, míg más kérdésekben kritikus volt vele szemben. Azt is gondolom, hogy Orbánt – különösen reformátusként – nem különösebben érdekli, hogy a pápa a katolikus egyház számára milyen előírásokat fogalmaz meg. A miniszterelnököt az ún. politikai kereszténység, a keresztény civilizáció fennmaradása érdekli, neki elsősorban ezzel van dolga. Ebben a kérdésben a pápának valóban vannak súlyos bűnei. Az iszlám terrorizmus és fundamentalizmus relativizálása, Európa meg nem védése, LMBTQ-aktivisták felkarolása a „szeretet nevében”, stb. Ugyanakkor érdemei is vannak: bátran kiállt az abortusz ellen, a gyerekvállalás, valamint a béke mellett.
Az elmúlt időszakban a utóbbi kérdés volt a domináns. És a pápa ebben szembe mert menni a nyugati mainstreammel, a lehengerlő, agresszív propagandagépezettel, a közgondolkodást leuralni akaró háborús pszichózissal. A Vatikán kiváló szövetségese volt Magyarországnak ebben a küzdelemben. Ezért nem kérdés, hogy a halála és temetése kapcsán a magyar miniszterelnök ebben a szellemben nyilvánul meg. (Amellett, az egyházfőnek kijáró kegyelet emberileg is ezt kívánja.) Politikusként így kellene megnyilvánulnia akkor is, ha az utóbbi években nem lettek volna szövetségesek; így viszont még kevésbé igényel bármiféle magyarázatot, hogy mért méltatja ilyen elismerő szavakkal.
És még egy nagyon fontos dolog: vajon mennyi esélye lenne a pápaság elnyerésére Erdő Péter bíborosnak, ha eközben a magyar miniszterelnök bírálná az elhunyt pápát? Eddig is fontos volt a Vatikánnal való jó viszony, most pedig, hogy megnyílt egy halvány esély arra, hogy Bakócz Tamás után 500 évvel valóban sikerüljön, és magyar bíboros üljön a pápai trónra, így különösen nagy tétje van a kapcsolatainknak.
DE! Mindez nem köti a kormánnyal szimpatizáló újságírókat, publicistákat, hobbistákat, és egyáltalán: senkit. Az értelmiségi hátországban ettől még lehetnek különböző vélemények. A frontvonalban szereplőknek teljes mértékben azt az attitűdöt kell képviselni, amit a miniszterelnök; ezt kívánja a politikai etikett és a pragmatizmus egyaránt. Még Bayer Zsolt, mint a miniszterelnökhöz nagyon közel álló személy esetében is, ebben a kérdésben lehet, hogy nem lenne szerencsés, ha magas labdaként egy korábbi kijelentését igyekezhetne ráégetni a balos média. A bocsánatkéréssel ez a szőnyeg is ki lett húzva alóluk.
Ám az ilyen egyszerű hobbisták ettől még igenis lehetnek kritikusak. És ez nem nettó pápa-, pápaság-, pláne nem vallásellenességet jelent. Hanem simán csak kritikai gondolkodást. Nyilván Bergoglio atya sem volt egydimenziós személyiség. Voltak erényei és hibái. És ezeket a jobboldalon nagyon is meg lehet írni. Még akkor is, ha a miniszterelnök épp – nagyon helyesen – köszönetet mond neki egy rövid nekrológban. (Ami, tegyük hozzá, lényegesen ízlésesebb volt, mint Magyar Péter pátoszos, hatásvadász, még ebben is önmagát előtérbe toló ámokfutása a közösségi médiában).
Ez az, amit a balosok sohasem lesznek képesek megérteni. Hogy ha a jobboldali nyilvánosságban nagyon is megjelenhetnek egymással szembenálló vélemények. És ha ilyen van, az nem belháborút, pártszakadást, a „kórusból való kiszólást” jelent. Hanem független emberek véleményét. Attól, hogy összességében ugyanazt gondoljuk a világról, a magyarság sorsát érintő alapvető, akár morális, akár gyakorlati kérdésekben egyetértünk, attól még nincs, és nincs is szükség központi narratívára.
A baloldal nyilván azért nehezen tudja ezt elképzelni, mert náluk ez máshogy működik. Ott kötelező beállni a kórusba. A multikulti jó, az idegen szép, az “allahuakbáros” késelés elszigetelt eset, az ember maga dönti el, hogy férfi vagy nő, az iskolákba NEM járnak be transzvesztita előadók (hiába van róluk fotó), a mesekönyvek NEM befolyásolják a gyerekek gondolkodását (akkor minek írják őket?), Trump rasszista/gonosz/buta (persze, Orbán is), stb., stb. És ezeknek a narratíváknak megfelelve kell megírniuk a cikkeket, elkészíteni a videóikat. Ha nem így tesznek, nem írhatnak se a Telexbe, se a New York Timesba. Az más kérdés, hogy a balos „éttermiség” nagy része el is hiszi mindazt, amit hazudik, mert az agymosást nem is a szerkesztőségben, hanem már a képzés során, az egyetemen kapta.
Úgyhogy igen, van véleményünk a pápáról, de vezetőinktől pontosan azt várjuk, hogy saját, személyes érzelmeiket háttérbe szorítva, Magyarország érdekeit szem előtt tartva, államférfihoz méltó módon méltassák az elhunyt egyházfőt.
Vezető kép: Ferenc pápa koporsóját viszik a római Santa Maria Maggiore-bazilikába 2025. április 26-án, a pápa temetésének napján. A római katolikus egyházfő húsvéthétfőn, április 21-én, 88 éves korában hunyt el vatikáni otthonában. MTI/AP/Antonietta Baldassarre
