Pesti Srácok

Ősbemutató az őstörténetről Szarka Gyula zenéjére

Országos szinten is egyedülálló, nagyszabású ősbemutató próbáit fejezi be a Sopron Balett. Szarka Gyulának, a Ghymes együttes alapítójának zenéjére, Demcsák Ottó rendezésében, koreográfiájával színpadra állítják az Álmos legendáját. A táncmű premierje április 16-án lesz a leghűségesebb város teátrumában, a Petőfi Színházban.

061.hu

- A magyar őstörténetről még nem született táncmű, és ez a különleges ősbemutató is jól illeszkedik abba az alkotói ívbe, amely az elmúlt három évben jellemezte együttesünket - mondta Demcsák Ottó a Sopron Balett vezetője, aki hozzáfűzte: olyan táncjátékot szeretnének színpadra vinni, amely bemutatja a magyar nép lelkét, érzésvilágát, szakrális hátterét, birtokolt energiáit egy hős sorsán keresztül, aki segíthet a közösséghez tartozást átélni, megélni. Ahogy megfogalmazta: egy látványos, értékes, a Sopron Balett eddigi szakmai munkájához méltó előadást akarnak a nézőknek adni.

SZGY2
A Harangozó-díjas koreográfus célja az is, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyar őstörténetre, amelynek számos ága, fejezete nem tisztázott, s a mai napig vitatott, ahogy a múltunk, történelmünk, származásunk is. Ő nem szeretne állást foglalni ebben, inkább a fennmaradt kevés írásos nyom és a mítoszok, legendák szárnyán próbálja Álmos történetét bemutatni a születésétől Árpád és a magyarság Kárpát-medencébe való bevonulásáig. Az általa felvázolt történethez a Kossuth-díjas Szarka Gyula 12 dalt szerzett, melyeknek szövegét Szálinger Balázs József Attila-díjas költő írta. A műből lemez is készült.

- Hiszek abban, hogy minden népnek küldetése van, és egyik nemzet sem jobb vagy nagyobb a másiknál. Álmost én a mi Mózesünknek tartom, aki visszavezetett bennünket a Turul nemzetség őshazájába, hogy legyen szeretetünk, fényünk, kultúránk, tudásunk. Őstörténetünk egybeolvad ősvallásunkkal, a szellemi áramlatok beépültek a hitvilágunkba. Nem színpadi tablóként, hanem Szarka Gyula nagy ívű zenéjével, a tánc ősi erejével szeretnénk mindezt megmutatni - hangsúlyozta a rendező, aki a látvány kialakításában számít Szakál Attila animációs és Gál Krisztián grafikai munkájára.


PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.