Pesti Srácok

Szombaton megnyílik a látogatók előtt a Gorsium Régészeti Park

A táci Gorsium Régészeti Park - a tavaly év végén lezárult felújítást követően -szombaton megnyitja kapuit az ókor iránt érdeklődők előtt.

MTI

A székesfehérvári önkormányzat közleménye szerint Gelencsér Ferenc Római istenek és istennők című fotókiállítása is ekkor nyílik meg. A Fejér megyében fellelt ókori római szobrokról készült képek az elmúlt években az ország több nagyvárosában jártak már. A fotókat, valamint az ókori romterületet Nádorfi Gabriella régész tárlatvezetésével tekinthetik meg a látogatók. A Quies Gorsiense - Gorsium a kikapcsolódás antik szigete elnevezésű projekt tavaly decemberben fejeződött be. Az ókori park nettó 775 millió forint összköltségű rekonstrukciója segítségével bemutathatóvá váltak a romterület értékei.

A beruházás során megépült egy fogadóépület és látogatóközpont, valamint több épületet felújítottak. A projekt talán leglátványosabb eleme a teátrum hátteréül szolgáló, 12 méter magas városfal, amelynek egy szakaszát 120 méter hosszan a hozzá kapcsolódó két oldal-, illetve saroktoronnyal műemléki rekonstrukció keretében építettek meg. A fal és a tornyok teteje egyben kilátó is, amelyről a régészeti park egész területét áttekinthetik a látogatók. A projekt keretében megújult a romterület északi oldalán álló Freskós-ház, a II. század második és III. század első feléből származó lakóház két, falfestményekkel díszített lakószobája is bemutatásra kerül, és a részben a védőépület alatt elhelyezkedő lakomaterem, valamint annak pincéje is látogathatóvá válik.

A Zichy-pince felújított belső terében, a terem méretű, üvegcsempével bélelt hordók vitrinként funkcionálnak majd, melyekben kőfaragványok és egyéb kőemlékek kapnak később helyet. A római kori lakóház mintájára készült, megújult, U-alakú épületben részben irodákat, raktárakat alakítottak ki, részben pedig látványraktárt a feltárások során előkerült leletek számára.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.