Pesti Srácok

Bemutatták a II. világháborús lengyel menekültekről szóló könyvet

A Hadtörténeti Intézetben és Múzeumban csütörtök este bemutatták a lengyel Rytm kiadó gondozásában megjelent, Emlékezés-Pamiec - Lengyel menekültek Magyarországon 1939-1946 című, lengyel-magyar kétnyelvű albumsorozat harmadik, záró kötetét. A könyv tiszteletadás és köszönetnyilvánítás azoknak a magyaroknak, akik 1939-ben, Lengyelország német és szovjet lerohanása és felosztása után mintegy 120 ezer lengyel menekült előtt nemcsak hazájuk határait, de "szívüket és otthonukat" is megnyitották.

MTI

A Lengyel Köztársaság Nagykövetsége, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum és a Lengyel Intézet rendezvényén megjelent Grzegorz Lubczyk volt budapesti lengyel nagykövet, aki feleségével, Krystynával, egy egykori lengyel menekült lányával a könyvet összeállította és írta, a fordító, Józsa Péter, a grafikai-tipográfiai munkát végző Krzysztof Ducki, a történész konzulens Varga Endre, valamint Roman Kowalski budapesti lengyel nagykövet, az országos és helyi lengyel önkormányzatok képviselői és számos, a kötethez egykori fényképeket, dokumentumokat kölcsönző magánember.

A 420 oldalas albumban több mint 500 korabeli fénykép kapott helyet - javarészüket először publikálták -, továbbá számos dokumentum, emlékezés, rajz, karikatúra, versek, amelyek az egykori menekülttáborokban, magyar városokban, falvakban készültek, ahol a lengyel menekülteket nagy rokonszenvvel és együttérzéssel fogadták. Jeszenszky Géza volt külügyminiszter bevezetőjében arra helyezte a hangsúlyt, hogy bár Magyarország a második világháborúban a rossz oldalra sodródott, kényszerpályára került, az akkori magyar magatartásnak voltak felemelő epizódjai, "enyhítő körülményei" is.

PestiSracok facebook image

Ide tartozik a Lengyelország elleni német támadásban való közreműködés megtagadása és a lengyel katonai és polgári menekülteknek nyújtott segítség. Ez a lengyel-magyar közös történelemnek olyan fényes fejezete, amelyet kötelességünk továbbadni a következő nemzedékeknek - mondta. Ezt a célt szolgálja ez a monumentális munka, amely olyan kordokumentumokat őriz meg a jövő számára, amelyek nélküle ismeretlenek maradtak volna, az enyészet martalékaivá váltak volna. A hatalmas anyagot az előző két albumhoz hasonlóan tematikus fejezetekbe rendezték - mondta el a szerző, Grzegorz Lubczyk. Külön fejezet foglalkozik azzal a "szigorúan bizalmas" jelentéssel, amelyet 1939. november 30-i dátummal Zygmunt Andrzejewski alezredes írt az emigrációban élő Wladyslaw Sikorski tábornoknak, a lengyel hadsereg főparancsnokának a magyarországi menekülttáborokban fennálló helyzetről.

Egy másik fejezet az egyik legnagyobb táborról, a nagykanizsairól szól. Külön fejezetet szenteltek a később a németek által kivégzett Henryk Slawiknak, a lengyel polgári menekültek vezetőjének, valamint a menekülteket segítő idősebb Antall Józsefnek. Érdekes olvasmány az albumban Slawiknak egy 1943-ban megjelent lapinterjúja. Külön fejezetet szenteltek annak is, hogy hogyan fogadta a magyar közvélemény és sajtó az 1943-ban napvilágra került katyni mészárlás - 22 ezer lengyel katonatiszt, tartalékos és civil szovjetunióbeli kivégzésének - hírét. Egy fejezet a röviddel a háború előtt megnyílt budapesti Lengyel Intézetről szól, amelynek így egészen más lett a rendeltetése, mint aminek eredetileg szánták.

A trilógia célja "a lengyel menekültek eposzának" dokumentálása, megőrzése és köszönetnyilvánítás a magyar barátoknak - mondta a szerző. 1939-ben nem volt még egy nép, amely olyan tisztességesen állt volna ki a súlyos tragédiát átélő lengyelek mellett, mint a magyar - tette hozzá. Sokan dolgoznak azon, hogy emléket állítsanak a lengyel menekültek magyarországi befogadásának, ennek ellenére ez a történet még mindig kevéssé ismert mindkét országban - hangsúlyozta -, noha a több mint ezeréves közös történelem talán legszebb eseménye volt. Mint mondta, ez a munka annál is sürgetőbb, mert lassan eltávoznak az utolsó tanúk is, nem marad, aki még emlékezhet ezekre az időkre. Az album igényes kivitelben, szép papíron, kiváló lengyelországi nyomdában készült. A fotók közül sok nemcsak történeti, hanem művészeti értéket is képvisel, a grafikus Krzysztof Ducki tehetségét dicséri. A könyv megjelenését számos intézmény és magánszemély támogatta, köztük első ízben magyarok is.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.