Pesti Srácok

Épül a védőtető az erdélyi Kutyfalva templomára

Már épül a védőtető az erdélyi Maros megyei Kutyfalva gótikus templomának tornyára, amely egy viharban rongálódott meg - mondta el Puskás Imre kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatornán kedden.

MTI

A határon túli magyar épített kulturális örökség megóvását szolgáló Rómer Flóris-terv vis maior keretéből állítják helyre a 15. században épült gótikus templomot, mely kiemelt jelentőségű műemléknek számít, középkori részletei a mai napig megvannak. A templom súlyosan megrongálódott a június 19-i viharban, az épület teljesen beázott, a torony szerkezete védtelenné vált, ezért gyors beavatkozásra volt szükség.

PestiSracok facebook image

"Láttam a felvételeket, melyek azt mutatják, hogy a védőtető épül, sőt talán már el is készült. Az volt a legfontosabb, hogy megakadályozzuk, hogy az esőzések óriási pusztítást tegyenek az épületben" - mondta Puskás Imre. A Rómer Flóris-program része az értékek feltárása is, tehát lehetséges, hogy a templom tüzetesebb átvizsgálásával újabb fontos részletek kerülnek elő - tette hozzá a helyettes államtitkár. A keret elosztásáról elmondta, hogy egyrészt készítettek már egy listát a megóvandó műemlékekről, ez 53 helyszínt tartalmaz, másrészt pályázatot írtak ki, a határidő lejártáig erre 90 jelentkezés érkezett, a következő hetekben bírálják el őket.

Mint felidézte, a Rómer Flóris-tervet a magyar kormány 2015 októberében indította el, gazdája a Miniszterelnökség Kulturális Örökségvédelemért és Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Államtitkársága. A terv lebonyolítását a Teleki László Alapítvány segíti, a döntések előkészítését a terv bíráló bizottsága támogatja, amelynek elnöke Puskás Imre. A külhoni magyar vonatkozású épített örökség feltárására, megóvására és megismertetésére elindított program évi 200 millió forintos kerete mellett rendelkezésre áll egy négymillió forintos vis maior keret is, ebből nyílt lehetőség a súlyos viharkárt szenvedett műemlék templom megmentésére.

Közben megkezdődik az új toronysisak tervezése, majd 2017 elején az újjáépítése - mondta a helyettes államtitkár. A Rómer Flóris-terv nemrégiben meghozott idei egyedi döntésének köszönhetően több mint félszáz helyszínen valósul meg értékmentés, 117 millió forint támogatásból. Az egyedi döntések körében egyebek között 5 millió forint jut a kiszsolnai evangélikus templom állagmegóvására, a templom kiemelkedő jelentőségű freskóinak megóvására, 2,7 millió forint az énlakai, 15. századi, unitárius templom festett famennyezetének restaurálására, továbbá 7 millió forint támogatásból valósulhat meg a kárpátaljai Tiszabökény görög katolikus templomának tartószerkezeti megerősítése és homlokzat-helyreállításának első üteme is.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.