Pesti Srácok

Ezüst Négyszög: öt ország képzőművészei a Modemben

A Kárpátok Eurorégió Nemzetközi Festészeti Triennálé képanyagából rendezett válogatásból nyitottak kiállítást csütörtök este a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban.

MTI

Andrzej Cieszynski képzőművész, a triennálé kurátora megnyitójában emlékezetett arra, hogy 22 évvel ezelőtt indult a lengyelországi Przemysl-ben működő Kortárs Művészeti Galéria szervezésében a Kárpátok Eurorégióra (Lengyelország, Románia, Szlovákia, Ukrajna és Magyarország) koncentráló kezdeményezés, amelynek célja, hogy bemutassa és dokumentálja a régióban élő képzőművészek képviselte festészeti irányzatokat. A triennálé tiszteletbeli védnöke a mindenkori lengyel köztársasági elnök - tette hozzá megjegyezve, hogy a Modemben rendezett, június 26-ig megtekinthető tárlaton a 2000 óta triennálé formában visszatérő kiállítássorozat 2015-ös anyagából láthatnak válogatást az érdeklődők.

PestiSracok facebook image

Az Ezüst Négyszög kiállításra valamennyi alkotó 1x1 méteres vászonra,vagyis egy négyzetméteres felületre készítheti el pályamunkáját. Szentei Tamás, a debreceni polgármesteri hivatal kulturális osztályvezetője a helyi képzőművészek nemzetközi elismeréseként értékelte, hogy kilenc, a városban élő és alkotó festő munkáit is beválogatták az úgynevezett fő kiállításra. A 2015-ben bemutatott fő kiállításra a több száz beérkező munka közül a zsűri a Lengyelországból, Romániából, Szlovákiából, Ukrajnából és Magyarországról származó 96 művész 103 alkotását választotta ki. Az ezekből válogatott vándorkiállítást a debreceni Modem után Miskolcon, majd Szlovákiában és Lengyelországban mutatják be. Fátyol Zoltán debreceni festőművész szakmai megnyitójában egyebek mellett kiemelte: az 1993-ban elindított, a Kárpátok Eurorégió kortárs festőművészetét népszerűsítő kiállítássorozat méltóan tanúsította, hogy a térségben készült alkotásokban "nem a nyugati magasabb kultúra'visszfénye' tükröződik, hanem azoktól a centrumoktól távolabb is önálló, magasabb rendű művészet születik".

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.