Pesti Srácok

A hétvégén kezdődik a gyulai várszínházi évad

Pénteken a Körös-völgyi sokadalommal veszi kezdetét a Gyulai Várszínház augusztus 14-ig tartó, 53. évada.

MTI

A hat hét alatt hatvan programot és öt fesztivált rendeznek, számos kulturális esemény ingyenesen lesz látogatható. A gyulai rendezvénysorozatra jellemzően 26-27 ezren szoktak ellátogatni, a fizetős előadásokra tízezer jegy kel el. Három bemutatóval készülnek az évadra. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata az 50 éve elhunyt Tamási Áronra emlékezik a Zongota című darabbal, melyet július 4-én mutatnak be. Július 13-án ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében adják elő Shakespeare III. Richárd című drámáját, a főbb szerepekben Trill Zsolttal, Eszenyi Enikővel és Hegedűs D. Gézával. A harmadik bemutatóra augusztus 5-én kerül sor, Vajda Katalin zenés komédiáját, az Anconai szerelmeseket Lendvai Zoltán viszi színre a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal közösen. A XII. Shakespeare Fesztivált július 7. és 17. között rendezik meg, ezen fellép mások mellett egy japán, egy szlovák, egy ausztrál-angol és egy ukrán társulat is. Párizs és New York után Gyulán mutatják be azt a 37 rövidfilmet, amelyeket a Globe Színház készített Shakespeare halálának 400. évfordulója alkalmából. Az eredeti helyszíneken, neves színészekkel forgatott tíz perces rövidfilmek a szerző összes művét feldolgozzák - emelte ki.

PestiSracok facebook image

Idén is lesz Jazz és Blues Fesztivál, valamint lesz Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál is. Mostanra dőlt el, hogy felolvasószínházi darabként Benedek Albert Rátenyér című komédiáját adják elő Bagó Bertalan rendezésében. Az esten a szerzővel és a színészekkel beszélgetést is szerveznek. Idén a fiatalokra fókuszálnak, sok végzős vagy frissen végzett rendező- és színészhallgató lép majd fel, akik reményei szerint "új hangot, új nyelvezetet, mozgalmasságot" hoznak az évadba.Május óta lehet jegyet foglalni az előadásokra, ez alapján úgy látja, idén a szokásosnál valamivel nagyobb az érdeklődés a műsor iránt. A Grease musicalre vagy A száll a kakukk fészkére máris elkelt valamennyi jegy. A részletes program a www.gyulaivarszinhaz.hu oldalon érhető el.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.