Pesti Srácok

Magyar Örökség díjasok: Misztrál és Bálint Ágnes

A díjkiosztóra június 18-án a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében került sor, az elismerést nyolc kiemelkedő személyiség és intézmény kapta.

MTI

Magyar Örökség Díjban részesültek a Misztrál együttes versmegzenésítései és verséneklése, Domonkos Béla szobrászművészete, Szvetnik Joachim (1927-1988) ötvösművész értékmentő restaurátori munkássága, Gárdonyi Zoltán (1906-1986) és Gárdonyi Zsolt zeneszerzői és zenetudósi munkássága, Jánosi Antal rendező portréfilmművészete, Ritoók Zsigmond ókortudós munkássága, valamint Bálint Ágnes (1922-2008) író, szerkesztő mesevilága. A Misztrál zenés versmondásában a szellem ereje, az egység érezhető - mutatott rá Sipos Mihály népzenész, a Muzsikás Együttes prímása. A prímás kiemelte: mindehhez nagyfokú igényességre van szükség a prozódia pontosságában, hitelességében, a zeneiségben, az éneklés-muzsikálás minőségében és az előadás átéltségében.

"Domonkos Béla szobrai és domborművei az ország minden táján a szépséget, a harmóniát, az életörömet és a múlt értékeinek, az alkotó ember teljesítményének tiszteletét tükrözik" - írta Kubassek János geográfus, a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója laudációjában, aki szerint a megbízhatóság és a hitelesség az egész életműre jellemző. Szvetnik Joachim több olyan ötvösremeket támasztott fel halottaiból, amelyeket a szakemberek lehetetlennek tartottak megmenteni. Pályafutása vége felé a háborús sérült műtárgyak restaurálásának nemzetközi tekintélye volt, ő azonosította a magyar Szent Koronát a visszaadásakor, felmérte állapotát és őrzési körülményeire is javaslatot tett - olvasható Rauzs József mélykúti háziorvos, művészeti író méltatásában.

Berlász Melinda zenetörténész laudációja szerint Gárdonyi Zoltán a 20. századi magyar zeneművészet kibontakozását szolgáló komponisták, tudósok és pedagógusok élvonalába tartozott, alkotói öröksége mintegy 400 kompozíciót ölel fel. Gárdonyi Zsolt zeneszerző, zeneelmélet-professzor, egyházzenész és orgonaművész 1965-től napjainkig Európa- és Amerika-szerte ért el nemzetközi sikereket, 60 kompozícióját publikálták. Jánosi Antalt Deák Ernő történész, a Bécsi Napló főszerkesztője úgy jellemezte: lírai alkat, aki költői szemmel vesz lencsevégre és szólaltat meg írókat és költőket anélkül, hogy megbolygatná kiszemelt "áldozatai" sajátságos, egyéni világát.

Ritoók Zsigmond a száműzetés éveiben írta a Régi görög hétköznapokat, a Színház és stadiont, valamint két szerzőtársával A görög kultúra aranykorát. Sokoldalú érdeklődését tanúsította a Források az ókori zeneesztétika történetéhez, emellett Ponori Thewrewk Emilről szóló könyve és A magyar ókortudomány monumentális bibliográfiája fűződik a nevéhez - írta Németh György ókortörténész, tanszékvezető egyetemi tanár laudációjában. Bálint Ágnes a napi élmények hatására alkotta meséit, beleszőve a kor jellegzetes pillanatait, gondjait. Történetei mégis kortalanok, mert az emberi alaptermészetre építette őket: a jellemző konfliktusokra férfiak és nők, felnőttek és gyerekek, öregek és fiatalok között. Szereplői nem jók vagy rosszak, csak cserfes, kíváncsi, rosszalkodásra kész, de a jóra is mindig kapható hétköznapi hősök - méltatta a szerzőt Takács Vera szerkesztő, rendező, forgatókönyvíró. A Magyar Örökség Díj azon magyar személyeknek, intézményeknek és csoportoknak adható negyedévente, akik és amelyek tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport, tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez.


PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.