Pesti Srácok

Nem marad el a Fesztivál-zenekar külföldi turnéja

Nem maradnak el a Budapesti Fesztiválzenekar külföldi turnéi és csak egy nagyzenekari koncertet mondtak le amiatt, hogy Fővárosi Közgyűlés 77 százalékkal, 60 millió forintra csökkentette a zenekar támogatását.

061.hu

A BFZ vezetősége megvizsgálta, hogy a csökkentett támogatás miatt rendelkezésére álló forrásból mely koncertek, turnék és egyéb projektek lemondása vált szükségessé. A veszélyeztetett hangversenyek listáját Fischer Iván, a BFZ zeneigazgatója korábban egy videóüzenetben tette közé. Mivel a Külgazdasági és Külügyminisztérium kultúrdiplomáciai szempontból nagy jelentőségűnek tartja a Budapesti Fesztiválzenekar külföldi koncertjeit és kipótolja a balti államokba tervezett turné 60 millió forintos deficitjét, a zenekar elutazhat a nagy presztízsű fesztiválokra, Vilniusba, Rigába, Szentpétervárra és Ravennába.

PestiSracok facebook image

A Müpába tervezett nagyzenekari koncertek közül egyet mondanak le, a 2016 novemberére tervezett koncertet Dmitrij Kitajenkóval. Erről a zenekar tájékoztatta közönségét, a már megvásárolt jegyek árát pedig igény szerint visszatérítik vagy másik koncertet ajánlanak fel helyette, illetve a közönség a visszatérítendő összeggel támogathatja a BFZ veszélybe került ifjúsági programjait. A 2016/2017-es évadban a BFZ nem tudja finanszírozni a szezonkezdéshez szorosan hozzátartozó iskolaopera megrendezését, amelyet az eredeti tervek szerint tíz budapesti és környékbeli oktatási intézménybe vittek volna el ingyenesen. A BFZ emellett visszatér korábbi gyakorlatához és az évi három helyett ismét csak két Közösségi Hetet szervez, az elsőt áprilisban, a másodikat júniusban tartják. A Fesztiválzenekar nemzetközi támogatásgyűjtő kampányt indít a partneriskolái számára ingyenesen biztosított Hangszerkóstoló sorozat megszervezésére, valamint az egyik legnépszerűbb koncertsorozat, a fiatalok számára életre hívott Midnight Music folytatásához. Ahhoz, hogy e programok 2016 őszén folytatódhassanak, a zenekarnak augusztus 10-ig kell előteremtenie a szükséges összeget - olvasható a közleményben.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.