Pesti Srácok

Zorán "elszeretett" néhány dalt

Elszeretett dalok címmel új lemezt jelentetett meg Zorán. A népszerű énekes, előadó az elmúlt negyedszázadban számos dalt rögzített külföldi előadóktól magyar szöveggel és angol nyelven is, ezekből gyűjtött össze tízet erre a korongra.

MTI

"Bár fivérem, Dusán írta szinte valamennyi dalom szövegét, úgy gondolom, az általa magyarra átültetett külföldi slágerek között is számos van, amely a legjobban sikerültek közé tartozik. Elsősorban a Volt egy táncra gondolok, Leonard Cohen Take This Waltz-ának magyar változatára, de említhetem az Üres bölcsőt ringat a Hold fényét, Harry Chapin több mint négy évtizeddel ezelőtt írt felvételét vagy a Szép holnapot is, amely Mark Knopfler szerzeménye és Why Worry címmel a Dire Straits slágere volt. Ezeket a dalokat a mai napig játszom a koncertjeimen" - mondta Sztevanovity Zorán.

Az említettek mellett szerepel a lemezen Cole Porter, Sting, Charles Trenet, Billy Joel, Chris Rea egy-egy ismert dala, valamint rákerült egy skót népdal is, a Morning Has Broken, amelyet Cat Stevens feldolgozása tett népszerűvé 1971-ben. Utóbbi mellett szintén eredetiben énekli Zorán a True Love-ot (ezt Auth Csillával rögzítette még 1994-ben), és franciául is hallható egy világsláger, a Que reste-t-il de nos amours?, amelyet az énekes a feleségével, Hegyi Barbara színésznővel énekelt el a Magyar Televízió Aranyág című műsorában, 2010-ben. A CD - akárcsak az énekes legutóbbi stúdióanyaga, a 2013-ban Egypár barát címmel megjelent duettlemez - nem tartalmaz új felvételeket.

"A duettlemez szinte adta magát, mert mindig vannak vendégeim a koncerteken és a sokféle érdekes fúzióból érdemes volt összeállítani egy albumnyit. Az Elszeretett dalokon található felvételek nagy része itt-ott, különféle kiadványokon már megjelent egyszer, de gyűjteményként még nem, és rákerült két korábban publikálatlan szám is. Ezeket a számokat annak idején nem tudatosan választottam ki, egyszerűen hallottam őket és megragadtak a fejemben. Aztán minden azon múlt, volt-e Dusánnak ihlete egy magyar szöveghez" - fejtette ki.

Zorán hangsúlyozta: részéről nincs szó nosztalgiáról, nem néz vissza, a márciusban a Budapest Kongresszusi Központban adott koncertjén például két vadonatúj Presser-Dusán szerzeményt adott elő: az egyik címe Nincsen kedvem, a másiké pedig Az volt a dal. "Számomra nagyon fontos, hogy időről időre szülessenek új dalok, amelyek bekerülnek a repertoárba. Akkor érzem jól magam, ha zajlanak a dolgok körülöttem". Az énekes rendszeresen koncertezik, legközelebb július 21-én Tatán a szabadtéri színpadon lép fel, a fővárosban élőben szeptember 17-én látható és hallható a Müpában, ahol délután és este is fellép. A Kossuth-díjas énekes, előadóművész több mint fél évszázada van a pályán, szólókarrierje a Metro zenekar feloszlása után néhány évvel, 1977-ben indult, eddig tizennégy stúdióalbumot készített. Az Elszeretett dalok című válogatáslemeze a Universal Music és a Kultúrbarlang kiadásában jelent meg.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.