Pesti Srácok

Elhunyt Apáti Miklós költő, újságíró

Elhunyt Apáti Miklós költő, újságíró

Vasárnap hajnalban, hetvenkét éves korában elhunyt Apáti Miklós József Attila- és Táncsis Mihály-díjas költő, író, újságíró.

Apáti Miklós 1944. július 5-én született Budapesten, 1962-ben vegyészmérnökként végzett. A következő nyolc esztendőben vegyésztechnikusként dolgozott, majd 1970-től a Hírlapkiadó Vállalat újságírója lett. Esztétika-filozófia szakon 1972-ben szerzett oklevelet, esti egyetemen. A Film Színház Muzsika rovatvezetője és a Kis Újság munkatársa volt 1973 és 1991 között, majd az Új Magyarországhoz távozott, ahol újságíró, de stratégiai igazgató és főszerkesztő-helyettes is volt. Ez utóbbi posztot látta el a Napi Magyarországnál is 1997–1998-ban. Utolsó munkaéveit a Magyar Hírlapnál töltött, s immár súlyos betegsége miatt onnan vonult nyugállományba.

Első verseskötete 1972-ben jelent meg Vándorút címmel, s a következő évben megkapta érte a Művészeti Alap elsőkötetesek író díját. József Attila-díjjal 1978-ban, Táncsics Mihály-díjjal pedig 1992-ben tüntették ki. Habár Apáti Miklós elsősorban költőként volt ismert, A Fekete Gén című regénye két kiadásban (1982-ben és 1987-ben) több tízezres példányszámban kelt el. Élete végén visszavonult az irodalmi közélettől, s habár több kiadó is megkereste azzal a szándékkal, hogy verseit összegyűjtsék, elzárkózott ettől. Ezekben az években a színház felé fordult, színműveket írt, Karády Katalin élete foglalkoztatta, illetve a színésznő-énekesnő kapcsolata Ujszászy István tábornokkal, több darabot is tervezett és írt is róluk. A K und K – Karády katonái című drámát Békéscsabán mutatták be.

PestiSracok facebook image

Jellemző a kitartására, munkabírására és élni akarására, hogy a darab szövegén a kórházi ágyán kezdett el dolgozni – kemoterápia után. Apáti Miklós vidám jellemével átmeneti felépülése után is élvezte az életet: „Minden nap egy ajándék, nincs okom arra, hogy komor legyek” – mondta ekkoriban, miközben újabb színházi terveiről mesélt.

„A költözés, akár a vers: kockázatos. Légy alázatos, ha útra kélsz, ha / versbe fogsz, s ha még szerelembe is, / hasznod ne nézd, csak rakd a lábad. Szét azért mindent ne verj.Éléskamra hűsére láss, és olyan oázisra is, / mely lehet, hogy nincs, de remélhető. Romokat ne gyárts. Lépj, ne üss. Ne ölj, ha elnémulnál a rémülettől, / mert logikus, hogy a »Mi lesz?« kérdéséből a merő űr mereng reád. Csak tűrt lehetsz, ha tűrsz” – így fogalmazott Apáti Miklós A költözés című verésben.

Isten nyugosztalja!

Forrás: MH.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.