Pesti Srácok

Francia thrilleren dolgozik Roman Polanski

Roman Polanski francia thrillert rendez, amelynek forgatókönyvét Oliver Assayas írta a D'apres une histoire vraie (Igaz történet alapján) című díjnyertes regényből.

MTI

A Variety szerint a film producere Wassin Beji, aki a párizsi Wy Productions produkciós cégével kapcsolódott be a munkába. Delphine de Vigan regényéből adaptálta a pszichológiai thrillert a cannes-i Arany Pálma-díjjal rendezőként idén kitüntetett Assayas. A könyv egy író és rajongója veszélyes, mérgező kapcsolatát mutatja be. Az Oscar-díjas Polanski utoljára a Vénusz bundában című filmet rendezte, és hosszú ideje dolgozik egy Dreyfusról szóló filmen, amelyet Lengyelországban szeretne leforgatni. A lengyel-francia állampolgár rendező, aki Franciaországban él, a közelmúltban járt szülőhazájában, hogy előkészítse a produkciót.

A lengyel igazságügyi miniszter és főügyész azonban május végén bejelentette, hogy megfellebbezi azt a korábbi lengyel bírósági döntést, amely szerint nem adják ki Roman Polanskit az Egyesült Államoknak, ahol 1977 óta van érvényben elfogatóparancs ellene liliomtiprás miatt. A fellebbezés óta még nem született újabb bírósági ítélet az ügyben. A kiadatási kérelem jóváhagyása esetén a készülő Dreyfus-film is veszélybe kerülhet.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.