Pesti Srácok

Huszonöt nemzet képviselteti magát az idei Kurultájon

Tizenkét országból huszonhét "hun és türk tudatú" nemzet képviselteti magát Európa legnagyobb lovas hagyományőrző ünnepén, a Kurultájon, amelyet idén augusztus 12. és 14. között rendeznek meg Bugacon - közölték a szervezők, akik mintegy negyedmillió látogatót várnak a rendezvényre.

MTI

A Magyar-Turán Alapítvány közleménye szerint a magyarokkal rokon keleti népek kétévente megszervezett "törzsi gyűlése" amellett, hogy a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző seregszemléje, egyben Magyarország egyik legjelentősebb kultúrdiplomáciai eseménye is, amelyen részt vesz Kirgizisztán kulturális minisztere, a török miniszterelnöki hivatal vezetője és számos más rangos ázsiai állami tisztségviselő, valamint több kulturális intézmény igazgatója is.

A Kurultáj több mint száz jurtából álló nomád táborában a szervezők a szkíta, hun, avar és honfoglalás kori leletek mellett több mint 150 zenei és hagyományőrző, valamint tudományos-ismeretterjesztő programon keresztül mutatják be a magyarság legősibb hagyományait. A háromnapos ingyenes rendezvény fontos eleme a keleti lovas harcmodor megismertetése. Számos programból válogathatnak a családosok és gyerekek is, a jurtatábor közelében pedig egy hatalmas kempinget alakítanak ki azok számára, akik több napra látogatnak a hagyományőrző rendezvényre. A Kurultáj fővédnöke Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke - olvasható a közleményben.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.