Pesti Srácok

Káel Csaba: "Élővé tenni Budapest energiáit"

Káel Csaba: "Élővé tenni Budapest energiáit"

Káel Csaba a Müpa vezérigazgatója és aktív operarendező. A CAFe Budapesten Kékszakállújával találkozhatunk, mely a budapesti premiert követően nemzetközi fesztiválmeghívásnak is eleget tesz 2016 őszén Shanghajban.

CSETE BORBÁLA - 061.hu

Hogy esett a választása a Kékszakállúra a CAFe kortárs fesztivál bemutatójaként?
A Bartók-év miatt is jelentős eseménynek gondoljuk a bemutatót: Bartók 135 éve született. A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál a XX. század eleji kávéházak művészekre ható inspiratív hangulatát szeretné a jelenlegi Budapestre vetíteni. Azóta is büszkék vagyunk erre a korra, rengeteg ihletet merítünk belőle: az építészek mellett zenészek, költők, színészek, festők, gondolkodásmódja a mai napig élőnek hat. Nagyon nehéz ugyanakkor élő és közvetlen kapcsolatot teremteni ma a művészek és a közönség között, valahogy sérültek az emberi kapcsolatok… Egykor barátaik, szerelmeik élete természetesen hatott az alkotók művészetére és fordítva is igaz volt ez. Nagyjainkról közterületeket neveztek el, vannak róluk szobrok, s mi elfelejtjük, hogyan éltek. Bartók kapcsán a mai képzőművészetbeli hatásáról a Ludwig Múzeumban is szó esik majd. Szinte pejoratív a kortárs jelző, ezen is változtatni, javítani szeretnénk, a kortársság nekünk azt jelenti hogy a mi életünk fogalmazódik meg a művészeten keresztül, ez egyfajta párbeszéd.

PestiSracok facebook image

A XX. század eleje mitől bír ekkora erővel bír a mai napig?
A Kékszakállú kapcsán kikerülhetetlen a mű mai napig ható elképesztő ereje: dramaturgiailag egyedülállóan erős, egy igazi kihívás. A színpadra állításhoz sok precíz instrukcióval rendelkezünk a szerzőktől, mégis megtalálható egy olyan kódrendszer is, amellyel maivá varázsolható az előadásunk. Az örök férfi-nő kérdésben, ahol az ősi viszonyrendszer mára sok ponton át lett értelmezve, és sok jelentéstartalom, főként érzelmi, háttérbe lett szorítva, tudunk újat mondani. A világ érzelemmentesítettsége jellemző, az angolszász kultúra szégyenlőssége, egyébként disszonáns módon akár a popslágerekben utolérhető. A Kékszakállú egy balladai sűrűségű történet, pszichológiai csomópontok sorjáznak, ahol az érzelmek előtörnek. A díszletvilágban is kibontjuk ennek a pszichológiai rendszernek a csomópontjait. Közelítünk: két ember, amíg nem ismeri egymást, van egy képe a másikról, ezt követik a csalódások-remények különböző fokai. A mű végére azonosulási lehetőséget szeretnék felkínálni. A Shanghaji Nemzetközi Fesztiválra visszük novemberben a pesti premier után A csodálatos mandarin kíséretében. A célunk egy olyan interpretáció létrehozása, amely a közönséget itthon és külföldön is megszólítja.

Milyen kapcsolódási lehetőségeket kínál a mostani fiatal alkotók számára a CAFe?
A kortárs értelmezés sokszor szinte "a múltat végképp eltörölni" radikalizmusával bír. Szép lassan jövünk rá, mindennek van előzménye, és valami felé tartunk. Számunkra, mai budapestieknek nagy energiát ad a századelő Budapestjének szellemi pezsgése: Európa hat "must see" városának egyike voltunk, az amerikaiak ide jöttek tanulmányozni a városstruktúrát. Közép-Európa szellemi központja lett Budapest, ezek az energiák feltárandók, összefüggésbe hozhatóak jelenünkkel, nagyon kevés városnak adatott meg ilyen kincs. Ahogy az angolok leltározzák a tárgyi és szellemi örökségüket, és a gazdasági folyamatokban is jelentőssé tudják tenni. A jelen piacgazdaságában az a feladatunk, hogy energiákat tudjunk felszabadítani, ami által a közönségünk közelebb tud kerülni önmagához. A kortárs fesztivál is így dolgoz fel témákat, velünk élő alkotók művészetén keresztül reflektálunk saját dolgainkra. Ebben az évben vendégünk lesz a legnagyobb élő zeneszerző, az immár 81 éves Krzysztof Penderecki. Lengyelországban kezdődött egy magyar évad a Varsói Könyvfesztivállal, mi a CAFén szintén Lengyelországot látjuk vendégül, az Art Market kapcsolódásképp lengyel művészeket hív.

Káel Csaba MÜPA Művészetek Palotája Igazgatója 2016.06.01. Fotó: Horváth Péter Gyula

Hogy változott a CAFe koncepciója?
A brandet három éve megújítottuk: az októberi eseményeket szinergiaként, összművészeti fesztiválként szeretnénk értelmezni. A Budapesti Őszi Fesztiválnak annak idején nem volt erre lehetősége, noha ez egyébként a bája is volt; kísérleti dolgoknak tudott inkább a terepe lenni. Kísérleteknek kívánunk terepet biztosítani továbbra is, meghívunk már meglévő produkciókat, a legizgalmasabb mégis a létrehozás. Saját szellemiségünket öntenénk formába, és közönségként sok külföldi látogatót szeretnénk hívni. Általában lesajnálón szoktak nyilatkozni a romkocsma turizmusról, két éve elkezdtünk efelé is nyitni: ha már budapesti legénybúcsút terveznek, igyekszünk hatékonyan elérni őket a mi programjainkkal is.

Mekkora a nézők között a külföldiek aránya?
Fejlesztjük a direkt módszereket, az interneten pedig magától értetődő és pontos információkat kapunk. A fesztiválunk építkezése összefügg ezzel, mitől lehet egyszerre lokális, csak itt elképzelhető, mégis külföldről is vonzó a kínált program. Sok visszatérő vendégünk van, októberben maga a város is csábító. A stratégiai kulturális turisztikai fejlesztés pontosan erről szól, akár a fürdők bekapcsolásával.

Visszatérőben volna Budapest rangja?
Ezért még nagyon sokat kell tennünk, többdimenziós a visszacsalogatási munka, hogy szellemileg is vonzók legyünk. A Müpa mellett nemsokára konferencia központ épül. A csikós-gulyás kultúrája mára kikopott, új impulzusok kellenek. Hívó energiákat mutatunk fel: egy innovációs cég ha fejleszt Budapesten, fontos lehet az idecsábítandó szakemberek tekintetében, hogy egyébként mit tud adni még a város.

Káel Csaba MÜPA Művészetek Palotája Igazgatója 2016.06.01. Fotó: Horváth Péter Gyula

Mit tud ehhez nyújtani a Müpa?
A Müpa a jelen századelő sikertörténete. Mindenféle produkciót be lehet nálunk mutatni: nagyzenekart, operákat, könnyedebb műfajokat. Szellemi csomópont vagyunk, különböző műfajok találkozási terepe, a Ludwig Múzeummal szinte a teljes művészeti palettát képviseljük. A párbeszédről szólunk: az elmúlt tíz évben több, mint ötmillió ember járt nálunk, a világsztárok színe-java a hazai művészekkel karöltve. Hajlamosak vagyunk kevéssé elhinni egy magyar előadó vagy alkotó rangját, és nekik is meg kellett tanulni ebben a közegben viselkedni. Komoly nemzetközi kapcsolatrendszerek épültek ki, a magyar kulturális életben az urbanista-népies vitát is túlhaladtuk. A néptánctól az operáig minden megél nálunk, speciális közönségünk van, akik egyébként nem találkoznának másutt, agora lettünk. A közös élmény beszédtémát ad, közösséget teremt.

Fotók: HORVÁTH PÉTER GYULA

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.