Sex, viagra és rock and roll – A Red Hot Chili Peppers The Getaway című lemezéről
Vannak a rock and rollal kompatibilis állatok, ilyen a medve, a holló és a róka is, és most már a Red Hot Chili Peppersnek köszönhetően a mosómedve is. A The Getaway című 2016-os albumuk borítóján ugyanis a kislányt egy mosómaci is elkíséri a rock and roll nem éppen veszélytelen tájain.
PZL- 061.hu
Red Hot Chili Peppers készített már néhány fickós lemezt, amik olyanok voltak, mint a fél liter whiskyvel leküldött viagra. A rock and roll permanens erekció, ha jól csinálják, és mivel a RHCP szerint a rock and rollt legalább annyira kell tolni a vízágyon, mint a színpadon, így a funkban tocsogó rockjuk alapvetően nem okozott csalódást. Igaz, hogy a legutóbbi lemezük, a 2011-es I’m With You olyan volt, mint az a szex, amit senki nem akart, egyszerűen csak úgy alakult, és az is igaz, hogy a 2009 végén csatlakozó Josh Klinghoffer gitáros pedig olybá tűnt, mint egy ügyes fiú a kőbányai rocksuliból, aki mindenkit lekísér Ruzsa Magditól Bill Kapitányig, szóval a John Frusciante árnyékában zenélő srác inkább muzsikus, mint sem ügyes komponista.
Most viszont Klinghoffer összeszedte magát, és lazán, csuklóból tolja a funkot, nem görcsöl rá a feladatra, így a Getaway korántsem olyan rossz, mint ahogy azt az ősrajongók egy része állítja. Oké, fényévekre van a Blood Sugar Sex Magiktől, még a Californicationtől is, és persze az egységnyi kemény riffek száma is szinte kimutathatatlan, mégis az albumnak remek húzása van, gurul, mint nagy melegben a kellemesen hideg sör. Flea basszusjátéka a sorvezető, ami nem tett rosszat a lemeznek, lévén, hogy ő a műfaj egyik kulcsfigurája. A dalstruktúrák nem térnek el az eddig ismert képlettől (lásd a Getaway, a Dark Necessities, vagy a Californication tipikus B-oldalas számának tűnő We Turn Red), ugyanakkor a számok szépen építkeznek, zavarba ejtően egyszerű, témákkal indulnak, amiket ügyesen öltöztet fel a csapat.
Ott van például a The Longest Wave című kellemes kis lazulás! Mire eljut a refrénig, már teljesen megadtuk magunkat neki, ugyanakkor az is igaz, hogy a lemeznek nincsenek igazi csúcspontjai, minden dal korrekt munka, de nincs egyetlen olyan szám sem, amitől felrobbanna az agy, az ágyék, az érrendszer, maximum annyi, hogy a lemezt hallgatva kedvünk lesz vitorlással átmenni a déli partról Tihanyba sült halért és pár liter frizzantéért…
Érdekes módon a The Getaway utolsó harmada kínálja a legtöbb izgalmat, nyolcadik számtól, a Feasting On The Flowers-től indul be a nagy mosómedve show, majd a This Ticonderoga lesz az album magaslati pontja, de aztán a legvégére a The Hunterrel és a Dreams Of A Samurai-jal az zenekar leülteti az albumot. A szeptember 1-jén és 2-án a Papp László Budapest Sportarénában koncertező Red Hot Chili Peppers itt-ott túlgondolta a lemezt, talán a kevesebb több lett volna, és a tanulság is csak annyi, hogy a zoknit sok helyre fel lehet húzni, de az ágy lábára nem érdemes.
Red Hot Chili Peppers
The Getaway
Warner
13 szám 70 perc
Fotó: festivalsherpa
