Pesti Srácok

Somló Tamásra emlékeznek a Tabán Dombon

Közös gyertyagyújtással, beszélgetéssel, zenehallgatással és zenéléssel emlékeznek szerda este 18 órától Somló Tamásra a Tabán Dombon. A kiváló énekes, zenész, az LGT tagja keddre virradó éjjel, 68 évesen hunyt el, hosszú betegség után.

MTI

"A rendezvény célja, hogy Tomi továbbra is ugyanolyan intenzitással maradjon velünk, köztünk, ahogy eddig. Hozzon mindenki egy kis anekdotát, emléket, kedvenc fotót, gyújtsunk közösen gyertyát, hallgassuk meg a dalait a zenekaros, valamint az önálló albumairól. Kérünk minden zenész kollégát, ha tud, jelenjen meg, adjon elő kis színpadunkon egy kedves számot, amelyet Tomi énekel" - írta Zsolnai Endre főszervező, Somló Tamás barátja a Facebookon. A Locomotiv GT számos alkalommal koncertezett a Tabánban, amely ma már a magyar rocktörténet egyik legendás helyszíne.

PestiSracok facebook image

A megemlékezésen elhangzanak a Somló Tamás által énekelt dalok, amelyeket az LGT, az Omega, a Non-Stop és a Kex együttessel, valamint szólóban adott elő. A szervezők dallistáján szerepel mások mellett a Ringasd el magad, az Álomarcú lány, az Egy elfelejtett szó, A Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián, a Ha a csend beszélni tudna, a Boogie a zongorán, a Nem adom fel, a Miénk ez a cirkusz, az Annyi mindent nem szerettem még, a Sziszifuszi blues, az Embertelen dal, a Primadonna, a Szép Margit, az Azt mondta az anyukám, az Olyan szépek voltunk és a Tiszta vagy te még.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.