Pesti Srácok

Több mint 300 éves hangszer szólal meg a Kaposfesten

Stradivari-kiállításra, sakkpartikra, műismertetőkre és cigányzenei koncertekre is várják a közönséget a hetedik Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál (Kaposfest) kiegészítő rendezvényein augusztus 13. és 19. között.

MTI

Az egyhetes zenei esemény kiegészítő programjainak célja közelebb hozni a hallgatóságot a felcsendülő művekhez, szerzőikhez, bemutatni az alkotók emberi oldalát. Kiemelték, hogy Magyarországon a közönség először láthat Stradivari-kiállítást: augusztus 15-én Baráti Kristóf, Kirill Troussov és Eduard Wulfson hegedűművészek tartanak a hangszereüket bemutató koncertet, majd e ritkaságokat közelebbről is megszemlélhetik az érdeklődők.

PestiSracok facebook image

A Kaposfest honlapja szerint Baráti Kristóf az 1703-ban készült, Lady Harmsworth nevű Stradivari-hangszeren játszik, amelyet a Chicagói Stradivari Társaság bocsátott rendelkezésére, Kirill Troussov pedig azt az 1702-ben alkotott, Brodszkij nevű Stradivari-hegedűt birtokolja, amelyen Adolf Brodszkij először adta elő Csajkovszkij egyetlen hegedűversenyét 1881. december 4-én.

Eduard Wulfson amellett, hogy hegedül és tanít, a Stradivari Társaság igazgatója is, és mivel szakterülete az Antonio Stradivari- és a Guarneri Del Gesu-hegedűk tanulmányozása, mint a klasszikus zenei világ elismert szakértőjének, intézmények és magánemberek egyaránt rendszeresen kérik ki a tanácsát.

Ahhoz, hogy valakinél Stradivari-hegedű lehessen, szigorú feltételeknek kell megfelelni, egyebek mellett annak, hogy a több millió dollárt érő remekművet soha nem adja ki a kezéből - jegyezték meg a szervezők, majd hozzátették: a Kaposfesten ugyanakkor sikerült megtalálni a módját ezen világhírű hangszerek kiállításának. Kitértek arra, hogy a bemutató napján Nagyváry József, a texasi A&M Egyetem egykori biokémia és biofizika professzora tart előadást Stradivarikon végzett tudományos vizsgálatainak tapasztalatairól.

A szervezők jelezték, hogy a fesztivál minden napján Tóth Endre zenetörténész tart műismertetőket a koncertek előtt, az esték zárásaként a Kapos Hotelben ifj. Sárközi Lajos és zenekara igazi cigányzenét játszik. Az érdeklődők szintén kiegészítő rendezvényeken tudhatják meg, mi a kapcsolat Bartók Béla és a Philadelphia Cheesesteak között, emellett részt vehetnek a Prokofjev-sakkversenyen, amelynek győztesei Polgár Judittal mérhetik össze tudásukat - fűzték hozzá.

Záborszky Gábor képzőművésznek "Felfrissített emlékezet" címmel nyílik tárlata a Vaszary Képtárban, és lesz Singer-varrógép kiállítás, amelyhez a Kaposfest közönségétől várnak varrógépeket. Az idei Kaposfest műsorán tizennégy klasszikus zenei koncert szerepel mintegy ötven, magyar és külföldi művész tolmácsolásában a Szivárvány Kultúrpalotában.

A fesztivál művészeti vezetője Baráti Kristóf hegedű- és Várdai István csellóművész. Utóbbi a rendezvényt beharangozó májusi sajtóbeszélgetésen azt mondta: a 2016. évi rendezvény programjait a különböző tradíciók, iskolák, kulturális hátterek, és a fiatal pályakezdődőktől a nagy öregekig több generáció összekapcsolódása teszi rendkívül színessé.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.