„Vagy dobj fel egy lemezt!” - A popkultúra képekben

Könnyűzenei albumok és fotók, valamint a metszéspont, ahol a két kultúra találkozik. A lemezborítók korok, zenei korszakok és stílusok lenyomatai. Van-e kapcsolat az zene és a fotó között? Készülnek-e ma még lemezborítók vagy ezek már csak egy letűnt kultúra emlékei? Ezekre keresi a választ a Total Records kiállítás, amely októberig várja a látogatókat Budapesten, a Capa Központban.

LEIRER TÍMEA - 061.hu

A Rencontres d’Arles Fotófesztivál gyűjteménye olyan fotó- és képzőművészeti nagyságok munkáit sorakoztatja fel, mint Andy Warhol, Herb Ritts, Helmut Newton, Hiro vagy Annie Leibovitz. A kiállítás kurátorai Antoine De Beaupré, Serge Vincendet és Sam Stourdzé, akik különböző művészeti ágak jól ismert képviselői. Ők hárman alkotják a tökéletes triót egy ilyen típusú kiállításhoz, hiszen Beaupré és Vincendet hatalmas lemezgyűjteménnyel büszkélkedhet, sőt utóbbinak saját lemezboltja is van. A harmadik kurátor, Sam Stourdzé fotótörténet-elmélettel foglalkozik, művészettörténetet tanult Párizsban a Musée de l’Élysée igazgatója volt, jelenleg az Arles-i Fotófesztivál igazgatója. Velük minden együtt van, ami egy lemezborítókat bemutató kiállításhoz kell: kép, zene, művészet és a lemezek iránti rajongás.

A fotó mindig fontos szerepet töltött be a rögzített zene történetében. Ha ismerjük a dalokat, szinte elég csak ránéznünk a lemezborítóra és már szinte „halljuk” is a zenét, de olyan is van, hogy a borítót meglátva érzünk olthatatlan vágyat, hogy meghallgassuk az adott lemez dalait. A kiállításon megtekinthető több mint 400 fotó kiválasztásában és a tárlat összeállításában társkurátorként Csizek Gabriella, a Mai Manó Ház művészeti munkatársa segédkezett „Gyakorlatilag az egyetemes fotótörténet nagyságainak lemezborítói láthatóak, ez volt a szempont a lemezborítók kiválasztásakor.” – mondja Gabriella – „Szerettük volna egy tárgykörön belül bejárni a fotótörténetet illetve megmutatni mit hoztak létre a nagy klasszikusok 30x30 cm-en.”

A kiállításon láthat aók a legnagyobb „sztárok” munkái is. Szerepelnek Andy Warhol, Hiro vagy éppen annak az Anton Corbijn-nak munkái, akinek a 80-as évek legtöbb Depeche Mode és U2 fotóját köszönhetjük. Corbijn egyszer azt nyilatkozta, hogy csak arról tud jó fotót készíteni, akit jól ismer. Vajon tényleg ennyire fontos a „felebarátság” fotós és zenész között? „Azt gondolom, tapasztaltam, hogy az egymásra hangoltság erőteljesebbé tudja tenni a művet és nyilván a munka is így egyszerűbb. A kép és a zene akkor alkotnak kerek egészet, ha relációban vannak egymással.” – mondta Csizek Gabriella – „Egy-egy lemezborító készítésekor a fotós, a művész mindig jól ismeri a zenét. A fotó a zene, az előadó beazonosíthatóságát is szolgálta.”

A leghíresebb lemezborítók a legtöbb esetben önmagukban is érvényes művészeti alkotások. A borítók egyfajta vizuális identitást teremtettek, amelyben a fotográfia mindennél többet nyomott a latban: Francis Wolff fekete-fehér fotói a Blue Note számára, a szürke sokféle árnyalata az ECM kiadó borítóin, a brit Hipgnosis tervezőgrafikusainak szemkápráztató színei és még sorolhatnánk – a képi megjelenítés előrevetítette a hangzást. A lemezborítókon az évszázad számos szimbolikus, történelmi képe jelent meg: sok más között például Albert Camus portréja, az 1930-as évek világválsága vagy a feketék polgárjogi mozgalmai az Amerikai Egyesült Államokban. Csizek Gabriella szerint „A felkérés mindig annak szólt, hogy olyan mű szülessen, amely koherens mind a zenész, mind a képzőművész életművével. Azok a lemezborítók lettek a legjobbak, amelyeknél az alkotók saját művészi hitvallása, stílusa jelent meg képeken”

Igazi ikonok és ikonikus borítók is feltűnnek a kiállításon. David Bowie mindig mások előtt járt és rendszeresen használta fel arcát új karakterek megszemélyesítéséhez. Már az 1960-as években is folyamatosan változtatta a külsejét, de ez sem törte meg az őt körülvevő varázslatot. Szinte ugyanannyi Bowie arcot ismerünk, mint ahány albumot megjelentett. A Total Records kiállítás különlegessége a Bowie kislemez-arcokból készült összeállítás. Az ikonikus borítók sorában a legismertebb talán a Beatles legutolsó lemezének, az Abbey Road-nak a borítója, amely sokféleképpen jelen van a zenetörténetben. A legendás lemezstúdió előtti zebra zarándokhellyé vált, a beállítás pedig újra és újra megjelent más zenészek fotói között is. Készített hasonló fotót a meztelen Red Hot Chili Peppers, George Benson, Booker T and The MG, sőt a kutyáját maga után vonszoló Paul Mc Cartney is. A különleges Abbey Road összeállítás darabjai is láthatók a kiállításon.

Vajon a vinyl újbóli virágkorával a lemezborítók aranykora is elérkezik ismét? Vagy maradnak nekünk ezek a lassan muzeális darabok, amelyeken eltöprenghetünk? Csizek Gabriella szerint nem kell temetünk a „zene képeit” . „10 éve kezdett újra ragyogni a lemezborítók csillaga. A lemez egy kultikus-titokzatos tárgy, amely kézzel fogható és a barázdáiban ott a zene. Ha sérül, akkor is lejátszható, legfeljebb kicsit ‘sistereg’. Ma is készülnek lemezek, de az eladások nagy része a klasszikusok újragyártásából van.” – mondja Gabriella – „ A lemez múltat hoz a jelenbe, a nagyszülők-szülők világának egy darabja van velünk általuk. Olyan ez, mint egy fotó. Pendriveon vagy telefonon csodálatos felbontású, kinagyítható, bármikor megnézhető, de mégsem ugyanaz, mint amit évek óta a tárcánkban őrizgetünk.”